Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
A puskapor szaga - Józsa Márta jegyzete
6/03/2025 18:04
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Pillanatnyilag ott tartunk, hogy végnapjait éli a délszláv háborúnak véget vetni óhajtó daytoni béke, a felek egymással szemben állnak, és a szálakat azok mozgatják, akik nem abban a történelemkönyvben szeretnének villogni, amelyet mi olvasnánk.
Valószínűleg nem írnak sok jót az álmoskönyvek arról, ha valaki egy gyufásdobozzal játszadozik a puskaporos hordó tetején. Főként, ha olyan régióban teszi ezt, ahonnan elindult már egy-két világdúlás. 1914-ben egy boszniai szerb fiatalember, bizonyos Gavrilo Princip a Habsburg-Lotaringiai Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös elleni merénylettel világtörténelmi tényezővé vált. A Nagy Háborúba úgy indultak el 1914-ben a bakák, hogy meg tudták ígérni, amivel a vezetőik kábították őket: őszre, a betakarításra otthon lesznek. Hogy a magyar politikai elit mit művelt abban a négy évben, és mi lett a következménye, azt ma már tudjuk. Ahogy azt is, hogy az akkori világégés következményei máig nem múltak el. Vannak olyan évszázados hagyományok, amelyek gyorsan segítenek újra lángra lobbantani a térséget. A politikai tisztségviselők gyorsan felejtenek, és hogy éppen mire nem emlékeznek, az rendre attól függ, hogy kitől remélik a sápot. És mikor jön meg a kedvük újra világháborúsdit játszani. Negyven évvel ezelőtt még nem sokan gondolták volna, hogy a Balkánon újra itt a piros, hol a pirossal verik át újra egymást az etnikai és vallási különbségeiket kezelni nem tudó közösségek vezetői. Azt sem gondoltuk volna, hogy egy világhírre ácsingozó magyar politikai kalandornak mindenütt ott kell lennie, ahol konfliktust szimatol. Boszniában a kilencvenes évek első felében három és fél évig tartott az öldöklés, az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a boszniai szerb erők Ratko Mladić vezetésével több mint nyolcezer bosnyák civilt lőttek tömegsírokba Srebrenicában. Ez a gyilkosság hozta el végül azt a béke-szerűséget, amelyet daytoni szerződésként ismer a világ. A térség látszatbékéjében ahhoz is több évtizedre volt szükség, hogy az ENSZ-tagok többsége mindezt hajlandó legyen népirtásnak nevezni. Végül megtették, az érintett balkáni országok többsége is így szavazott. Néhányan viszont nem, a szokásos csapat Kim Dzsonguntól Putyinig. És persze Orbán Viktorig. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy végnapjait éli a délszláv háborúnak véget vetni óhajtó daytoni béke, a felek egymással szemben állnak, és a szálakat azok mozgatják, akik nem abban a történelemkönyvben szeretnének villogni, amelyet mi olvasnánk. Egy Milorad Dodik nevű boszniai szerb fickó számára elfogadhatatlan a nyugat-balkáni béke, és úgy döntött, hogy felkapaszkodik arra a Moszkvából induló hullámra, amelyről úgy gondolja, hogy kiszabadítja Bosznia-Hercegovina fogságából a Boszniai Szerb Köztársaságot. Így majd azzal a Szerbiával köti össze a jövőt, amellyel sikerült felégetniük egykor már közösen a régiót. Igaz, akkor még nem, vagy nem egyértelműen az orosz kötődés miatt. Most röviden az a helyzet, hogy Dodik nem fogadja el annak a különmegbízottnak a jogosítványait, aki garantálná a békét. Cserébe ezért bíróság elé állítják, első fokon el is ítélik, válaszul közli, hogy ő nem fogadja el a föderáció bíróságát, és egyáltalán, saját országa intézményeit sem. Hiszen olyan barát áll a háta mögött, akinek nagy gyakorlata van a botok küllők közé való elhelyezésében. No meg ismeretei Banja Lukában. A világhírre ácsingózó Orbán Viktor nem bízott itt sem a véletlenre semmit, már régen bevásárolta magát hol közpénzen, hol strómanjai segítségével ottani vállalkozásokba. És azt sem sikerült mindez idáig senkinek cáfolnia, hogy évek óta magyar közvetítésekkel jutnak el putyini hitelek és támogatások az elszakadni készülő kantonokba. Dodik most illiberális barátjától magyar terrorelhárítókat is kapott segítségül, hogy ne egyedül kelljen szembe néznie a bírósági tárgyalásokkal. Hát nem egy tipikus békemisszió. Amúgy magyar békefenntartók éppenséggel vannak Bosznia-Hercegovinában; egy Orbán Viktor nevű, akkor ellenzéki képviselő a misszió biztonságának érdekében is felszólalt a parlamentben 1996 januárjában. Annak a küldetésnek mostanság lehet vége, miután Szarajevóban nem bíznak többé a magyar katonákban, és úgy tűnik, hazaküldenék őket. Lehet, hogy nem egyedül jönnek majd: a bosnyák védelmi miniszter információi szerint Dodik Budapestre szökne, ha jogerőre emelkedne az ellene hozott ítélet. Így már világosabban is látszik, miért van magyar TEK-esekre szüksége a szakadár politikusnak. Megtörténhet, hogy nem az 1914-es lesz az utolsó szarajevói robbanás. Végül is nagyjából ezen a terepen szerezte egykor az Első Balkán-háborúban katonai tapasztalatait egy szintén világhírű politikus, a keresztneve Adolf.
Józsa Márta jegyzete az Esti gyors 2025. március 6-ai adásában hangzott el.