A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Olaj, háború és kampány – Kárpáti Iván jegyzete
Van egy különös képessége a magyar miniszterelnöknek: képes egymástól teljesen független dolgokat egyetlen történetté gyúrni. Olyan ez, mint amikor a konyhában a hűtő teljes tartalmát beleöntjük egy lábosba, aztán reménykedünk, hogy valami ehető lesz belőle. Most éppen az olajjal történik ugyanez.
A Bezzeg-nóta - Szénási Sándor jegyzete
16/07/2025 18:05
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A politika jórészt a felejtésről szól. Magyar Péter is szokta gyalulni a rezsimet évtizedek óta kiszolgáló elitet, ami az ő múltját tekintve szintén mókás, mint ahogy Vona memóriazavara is, midőn a régi ellenzék szokásos kesergőjét adja elő, aminek talán a Bezzeg címet adhatnánk.
Vona Gábor sokadik Magyar Péter ellenes kirohanásában sokadszorra van igazság, de ez nem segít rajta, és nemcsak azért, mert hamisság is van benne.
A politika jórészt a felejtésről szól. Magyar Péter is szokta gyalulni a rezsimet évtizedek óta kiszolgáló elitet, ami az ő múltját tekintve szintén mókás, mint ahogy Vona memóriazavara is, midőn a régi ellenzék szokásos kesergőjét adja elő, aminek talán a Bezzeg címet adhatnánk.
Vona azt mondja, ő már akkor újellenzéki volt, amikor Magyar Péter még ellenzéki sem. Ez igaz, de tegyük hozzá, amit Vona Gábor. kifelejt, hogy nem éppen liberális, vagy baloldalon volt ellenálló 2006 és 2018 között, amikor a Jobbik elnökeként a náci szó jelentését élesítette lelkesen. Van, aki még jobban emlékszik rá, mint ő magára: cigánybűnözés, a zsidó harácsolás, a „magunkfajták” félreérthetetlensége, Magyar Gárda-vonulások, a kémiai kasztrálás bevezetése, uniós zászló égetése, kilépés az Unióból, stb. Mármost az a Vona Gábor nem azonos a mai Vona Gáborral, ami azt jelenti, hogy ő is jött valahonnan. Őszintén szólva még messzebbről, mint Magyar.
Vona azt is állítja, hogy az óellenzék fogalmát is ő találta ki, csak nem így mondta. Legyen. Mindenesetre a régi ellenzék leváltásába Márki-Zay Péter törte bele először a bicskáját, aki jobboldali- konzervatívként saját bevallása szerint 2010-ben még a Fideszre szavazott, tehát nagyon nem balról lett a baloldali ellenzéki miniszterelnök-jelöltje. Csak közbevetőleg: őt ugyan olyan dühvel gyűlölték a DK-ban és környékén, mint most Magyar Pétert. A Bezzeg-nóta már akkor szólt.
Vagyis: hogy jön ez a gyüttment ahhoz, hogy régi, kipróbált veteránok előtt nyerje meg az előválasztást? És: hogy jön az ellenzéki szavazó ahhoz, hogy arra szavazzon, akire akar?
Pedig hát Gyurcsány is jött valahonnan. A Medgyessy-túlígérésektől, a gazdasági válságtól, az őszödi beszédtől, valamint a rossz kormányzástól sújtott korszakból, egyszóval a bukásból emelkedett fel, hogy valóban megcsináljon egy pártot, amibe azonban Gyurcsány Ferenc múltja azonnal be is építette az örök vereség kódját, és így lett akaratlanul is az Orbán-rezsim egyik fenntartója.
És így tovább, sok tenni akaró, önfeláldozó ellenzéki politikusnak kellett, vagy kellett volna megértenie, hogy a Bezzeg-nóta eleve hamis, de nemcsak ezért nem érdemes kornyikálni. Hanem, mert eljárt az idő, és lejárt a türelem. Mert a hitelességhez kevés a szép szó, aminek egyébként Gyurcsány volt a legnagyobb mestere. Mert a politika világában a teljesítmény számít, az erő, a siker, a kormányra kerülés reménye, ami, mint többször kiderült, csak az álmok, a kivetített vágyak világában hagyta el a nulla szintet. Eddig.
Itt már mindenkinek van múltja. Ez csak akkor baj, ha memóriazavarként rátelepszik a jelenre. Ha hazugsággal próbálják elfedni az egyébként érthető csalódásokat, féltékenységet, egzisztenciális félelmeket, és kényelemszeretet. A fotel-ellenzékiséget.
Vona, Gyurcsány, Magyar, meg a többi. Nem jók, és nem rosszak, nincs bennük sem pokol, sem mennyország, esendő földlakók, hogy egy alkalmassági skálán hány pontra jók, azt döntse el mindenki maga. Egy biztos: nem ugyanabban az időben élnek. Akkora esélyről, amekkorát az Orbán-rezsim Magyar Péter számára megteremtett, mások csak álmodhattak. De nem nekik telt be az idő. Ez van.
Vona azt is mondja, hogy hisz Magyar változásában. Ez szép tőle. Már csak a saját emlékein kéne egy kicsit szidoloznia.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. július 16-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

