A Honvédelmi Minisztérium szerint nem repült magyar katonai drón Ukrajnába
A Honvédelmi Minisztérium azt írta a Telexnek, hogy "nem igaz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása, miszerint magyar katonai drón volt ukrán területen".
A Honvédelmi Minisztérium azt írta a Telexnek, hogy "nem igaz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása, miszerint magyar katonai drón volt ukrán területen".
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke közölte, hogy október elsején indul a Nemzet Hangja című szavazásuk, amit applikáción keresztül lehet kitölteni.
"Volodimir Zelenszkij elnök úr kezd beleőrülni a magyarellenességbe. Most már rémeket is lát" - ezzel reagált Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter arra, hogy az ukrán elnök szerint "nagy valószínűséggel" magyar felderítő drónok sértették meg az ukrán légteret.
Volodimir Zeleszkij ukrán elnök azt írta, valószínűleg magyar drónok sérthették meg az ukrán légteret.
Magyarországnak és Szlovákiának nincs mozgástere ebben a kérdésben az amerikai elnök szerint, aki viszont nemrég még azt mondta: minden NATO-tagállamnak be kellene fejeznie az orosz energiahordozók vásárlását.
Aki Magyarországon beruház, biztos lehet benne, hogy jól jár, és nem változnak meg egyik hónapról a másikra a szabályok - jelentette ki a miniszterelnök Debrecenben a BMW Group debreceni üzemének hivatalos megnyitóján.
Kijev megtiltotta a beutazást Ukrajnába három magyar tisztnek - közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X-en.
„A KDNP központjában felszólítást adtak ki, mely szerint a tagságnak ki kell állni a gyanúsítás kereszttüzébe került pártelnök mellett” – írta közösségi oldalán Giczy György, aki a KDNP-t 1995 és 2001 között vezette.
A Legfőbb Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében a nyomozást ügyészi hatáskörbe vonta. A további nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség soron kívül, nyomozó csoportban folytatja le - közölte a Legfőbb Ügyészség.
Herczog Mária szerint a Bicske és a Szőlő utcai ügy nem egyedülálló botrány, hanem egy mélyebb, rendszerszintű összeomlás jele. A gyermekvédelmi szakember a WMN-nak adott interjújában élesen bírálta a jelenlegi rendszert, és leginkább az alapellátás működésképtelensége, az intézmények szakmaiságának hiányosságai és a gyerekvédelem politikai marginalizálódása aggasztják.
Álhírbotránynak nevezte Orbán Viktor a Szőlő utcai ügyet az állami rádiónak adott interjúban és közölte, a kormány minden tagja ártatlan. Hozzátette: az alaptalan rágalmazók súlyos következményekkel néznek szembe. Azt fogják kapni, amit előre tudhattak, amit várhattak.
Semjén Zsolt rágalmazás miatt tett feljelentése nyomán jelentek meg rendőrök szerdán Káncz Csaba otthonában, és foglalták le számítógépét - írja a Magyar Nemzet.