A magyarok harmada néha fűteni sem tud rendesen
A lakosság fele annyit sem keres, amennyi a szűkös megélhetéshez kéne.
Eltörlik a képernyő előtti munkavégzés időkorlátját
Az új évtől napi 6 óránál hosszabban is dolgoztathatják az embereket képernyő előtt.
Több emberét cserélte Orbán
Az újév első napjától új főigazgatója lesz a Sándor-palotának is.
Gond van a Boeing 737 MAX-ekkel
A 737 MAX gépeket korábban azt követően parancsolták földre, hogy 2018-ban és 2019-ben fél év alatt két halálos légikatasztrófa is történt, amelyeket az átesésvédelmi rendszer hibái okoztak. Most a kormány vezérlőrendszerével adódott gond.
Január 1-én jön a Mol első áremelése
Két részletben drágít a Mol, az első január elsején lesz.
Meghalt Putyin pártjának egyik képviselője Tobolszkban
A 46 éves politikus a ház harmadik emeletéről eshetett ki.
A metrók, a HÉV-ek, sok villamos és busz is jár majd szilveszter éjjel Budapesten
Január 1-jén, hétfőn a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti menetrend szerint közlekednek.
Maine államban is lehúzták Trump nevét az előválasztási listáról
Maine államban Colorado államhoz hasonlóan szintén zendülésben való részvétel miatt döntöttek a volt elnök kizárása mellett. A várakozások szerint ez az ügy is az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elé kerül.
