Vitézy alkotmányjogi panaszt nyújtott be
Az Alkotmánybíróság még nem fogadta be, majd az érkezéstől számított három munkanapon belül kell dönteniük róla.
Az Alkotmánybíróság még nem fogadta be, majd az érkezéstől számított három munkanapon belül kell dönteniük róla.
Közös sajtótéjékoztatón jelentette be a három párt vezetője a szövetség megalakítását, az EP-frakcióhoz azonban még kevesen vannak.
Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint a magyar kormány megközelítése sajátos, de van párbeszéd köztük. A Jevropejszkaja Pravda értesülése szerint a jövőhéten létrejöhet a kétoldaú találkozó Zelenszkij és Orbán között.
Lázár János építési és közlekedési miniszter friss határozatával betiltotta a home office-t a MÁV–Volán-csoportnál. A vállalat sajtóosztálya erősítette meg a 24.hu erről szóló értesülését.
Kiadta a német hatóság a tavaly februári antifasiszta támadássorozat egyik feltételezett elkövetőjét – közölte a police.hu.
Épületek, vágányok bontásával, fakivágással, 190 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladék elszállításával kezdődik a Mini-Dubajnak nevezett beruházás előkészítése Rákosrendezőn. Első körben 14 milliárdot szánnak rá, de a vége 3-400 milliárd is lehet, írja a hvg.hu.
Karácsony Gergely főpolgármester a frakciókkal egyeztetve visszahívta a BKK felügyelőbizottságából az óbudai alpolgármestert, Czeglédy Gergőt, aki ellen büntetőeljárás folyik.