„Palackvisszaváltással

Alig maradt fideszes Gárdonyban
A lényeg

Alig maradt fideszes Gárdonyban

Gárdonyban vasárnap helyhatósági időközi választásokat tartottak, miután három fideszes képviselő lemondott. A három megüresedett körzet közül kettőt a polgármester pártjának jelöltje, egyet pedig egy független nyert meg. 

Legalább 1,2 milliós nettó kereset kell majd a kedvezményes lakáshitelekhez
A lényeg

Legalább 1,2 milliós nettó kereset kell majd a kedvezményes lakáshitelekhez

150 millió forintra emeli a kormány a szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel megvásárolható családi házak maximális értékét, míg a lakások esetében marad a 100 millió forintos plafon. Ezzel azokat kívánják támogatni, akik gyereket vállalnának, így kombinálni tudják a CSOK Plussszal, ami összességében akár 100 millió forint finanszírozást is jelenthet. Ehhez azonban módosítani kell a CSOK Plusz jogszabályt, itt ugyanis az első közös lakásszerzők esetében az ingatlan bekerülési költsége nem haladhatja meg a 80 millió forintot - hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A másik akadályt a támogatások kihasználásához szükséges nettó igazolt jövedelem jelentheti a szakértő szerint.