Sulyok Tamás mélyen együttérez a megtámadott munkácsiakkal
Szijjártó a Harcosok órájában meg sem pedzette, hogy az oroszok rakétákkal lőtték a részben magyarok lakta várost.
Szijjártó a Harcosok órájában meg sem pedzette, hogy az oroszok rakétákkal lőtték a részben magyarok lakta várost.
Hosszan gyalázta a Bloomberg értesüléséről beszámoló lapokat, tehát a kormánymédia egy részét is.
Az aktuálpolitikai áthallásokat is eredményező tűzijáték egyébként rendben zajlott.
Közúti veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást a rendőrség Hadházy Ákos balesete után. Arra nem válaszoltak, hogy az ügyben gyanúsítottként kihallgattak-e valakit.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést. Sulyok Tamás köztársasági elnök Széchenyi, Deák és Arany jelentőségéhez hasonlította a két kitüntetett „fantasztikus űrmisszióit", és azt is megjegyezte, mindkét magyar űrhajós Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből érkezett.
Azonnali, valamint huszonöt évre szóló vállalásokat is tett egy új Tisza-kormány felállásának esetére Magyar Péter, a párt vezetője. A politikus szerint a Tisza megállítja a népességfogyást és az elvándorlást, minden régióban épül egy 21. századi szuperkórház, Az Orbán és a Fidesz szavakat mellőzte, de a hatalom gyakorlásának helyes és helytelen módjáról hosszabban is beszélt.
Elfogták a lúgos orvos áldozatának, Renner Erikának a zaklatóját, miután a férfi ismét, halálosan megfenyegette a nőt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán.
"Nincs mit ünnepelnünk, amíg Orbán Viktor vezeti ezt az országot. Mert a nemzet egységét nem lehet ünnepelni egy olyan rendszerben, amely első- és másodrendű polgárokra osztja a magyarokat, hiába szervezik meg Európa legnagyobb és történelmünk legdrágább tűzijátékát" – mondta Dobrev Klára augusztus 20-i videóüzenetében .
Szent István azzal tette a legtöbbet a magyarság megmaradásáért, hogy Európához kötötte az ország sorsát. Úgy őrizte meg az állam szuverenitását, hogy közben bekapcsolta Európa gazdasági és kulturális vérkeringésébe – írta Karácsony Gergely ünnepi üzenetében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy érkezett hozzájuk bejelentés, zaklatás vétsége miatt nyomozást rendeltek el.