Az országot eláruló Péterről is szólt az augusztus 20-i tűzijáték
20/08/2025 22:11
| Szerkesztő: Wilk Valentin
Az aktuálpolitikai áthallásokat is eredményező tűzijáték egyébként rendben zajlott.
Az országot a nyugatiaknak felajánló Péter nevű magyar történelmi szereplő is feltűnt az idei augusztus 20-i, városi fényfestős elemekkel tarkított tűzijáték történetmesélős részében, amely az államalapítás utáni évtizedek eseményeit próbálta röviden bemutatni. A látványosság egyik szpotjában a majd’ ezer évvel ezelőtti Orseolo Péter, azaz Péter magyar király szerepére is kitértek. E szerint az első királyunkat, Istvánt a trónon követő Péter hatalomra kerülésével belviszály alakult ki hazánkban, a „dölyfös és felfuvalkodott” Péter pedig, akinek „tanácsait idegenek súgták” felkínálta hűbérül az országot a német-római császárnak. A magyarok azonban ezt nem tűrték, Pétert letaszították a trónról és megvakították, majd jött Szent László, aki békét hozott a magyaroknak, rendbe tette és felemelte az országot.
A Telex azt írta, egy olvasójuk szerint az Orseolo Péterről szóló szegmens szövegét kiskönyvben ki is osztották a tűzijáték helyszínén a tömegnek.

A Magyar Péter ellenzéki pártelnököt a nyugati erők játékszerének feltüntető kormányzati propaganda idején aktuálpolitikai áthallásokat is eredményező tűzijáték rendben zajlott. A látványosság este 9-kor kezdődött és fél 10-ig tartott. A városban most is hatalmas tömeg figyelte az eget, többek közt megtelt a pesti Széchenyi rakpart, a Vígadó tér és a Kossuth tér is. A rakétákat a budapesti Duna-part 5 kilométeres szakaszán, a Margitszigettől a Petőfi hídig lőtték fel. A félórás parádé 3,6 milliárd forintba került.
