A kulturális botrány visszaüthet a Fideszre
3/05/2026 10:06
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Somfai Péter
Egyre nagyobb hullámokat vet az a támogatási ügy, amelyben több mint 20 milliárd forint jutott kormányközeli szereplőkhöz a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül. A botrány nemcsak az átláthatatlanság miatt kínos, hanem azért is, mert politikai következményei messzebbre érhetnek, mint elsőre látszik.
Az elmúlt hónapokban jelentős összegek áramlottak a kulturális támogatási rendszerből olyan szereplőkhöz, akik nyíltan vagy hallgatólagosan a kormányzat mellett állnak. A források elosztása sok esetben nehezen követhető döntések mentén történt, ami felveti a szabálytalanság gyanúját is. A nyilvánosságra került információk nyomán több kuratóriumi tag is távozott, arra hivatkozva, hogy nem volt rálátásuk a döntésekre, miközben a tárca vezetése igyekszik tompítani a politikai károkat.
A Nemzeti Kulturális Alap hosszú ideig a hazai kulturális finanszírozás egyik kulcsszereplője volt, bevételeinek döntő része a lottóbevételekből származik. Az elmúlt másfél évtizedben azonban a támogatási struktúra fokozatos átalakítása együtt járt azzal, hogy a források egyre inkább a kormányhoz lojális alkotókhoz kerültek, miközben a kritikus hangok kiszorultak, és piaci alapon kényszerültek boldogulni.
A rendszer politikai logikája világos: a támogatásokkal egyszerre lehetett gyengíteni a kritizálókat és erősíteni a lojalitást. A gazdasági nehézségek azonban ezt az egyensúlyt is megbontották: a szűkülő források miatt a kedvezményezetteknek is egyre látványosabban kellett igazolniuk hűségüket.
A választási időszak közeledtével a kulturális szféra ismét felértékelődött, és újra megindult a pénzek gyors kiosztása. A folyamat azonban nem maradt rejtve: a támogatások nyilvánosságra kerülése nyomán gyorsan növekvő botrány alakult ki, amelynek politikai következményei egyelőre beláthatatlanok.
Önmagában a kiosztott összeg nem kirívó a hazai nagypolitika pénzmozgásaihoz képest. Ami igazán súlyossá teszi az ügyet, az a lebonyolítás módja és az arra adott reakciók: a kapkodás, az átláthatatlanság és a magyarázkodás együtt olyan képet fest, amely komoly muníciót adhat a kormány ellenfeleinek.
Hankó Balázs távozó kulturális és innovációs miniszter (az NKA elnöke) még mindig próbálja menteni a helyzetet, ami éppen emiatt a ragaszkodás miatt lehetetlenítheti el végleg a Fideszt, irja a Magyar Hang.

