24.hu: Szexuális erőszak miatt indult eljárás egy NAV-os kiképző ellen
A napokban letartóztatásba került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik debreceni kiképzője, akit kapcsolati erőszak elkövetésével gyanúsítanak.
A napokban letartóztatásba került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik debreceni kiképzője, akit kapcsolati erőszak elkövetésével gyanúsítanak.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei többször is megtámadták az izraeli erőket, belépve a sárga vonalnak nevezett Gázai övezeti ütközőzónába, és ezzel súlyosan megsértették a két fél között csaknem egy héttel ezelőtt kihirdetett tűzszünetet - közölte vasárnap az izraeli hadsereg.
Ékszerlopás történt vasárnap reggel a párizsi Louvre múzeumban, a tolvajok elmenekültek, a múzeum ezen a napon zárva marad – közölte Rachida Dati kulturális miniszter az X-en, valamint egy rendőrségi és egy múzeumi forrás az AFP hírügynökséggel.
Zalaegerszeg és Zalaszentiván között, a mező közepén áll egy körforgalom, amely nem köt össze semmit semmivel. Mellette ott a projekttábla, hogy bő 500 millió forint európai uniós támogatást költött rá a zalaegerszegi önkormányzat – írja az Átlátszó.
A Washington Post információi szerint Vlagyimir Putyin a teljes donecki régió átadását követelte a békéért a Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésében.
Több mint 2500 amerikai és európai városban több százezren, más források szerint milliónyian tüntettek Donald Trump és politikája ellen szombaton.
"Bajza utca - Navalnij emlékmű"-re nevezné át a Kisföldalatti (M1-es metróvonal) Bajza utca megállóját a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
Megszaporodtak az MVM nevében küldött adathalász e-mailek, amik hamis fizetési felszólításokkal vagy visszatérítési ígéretekkel próbálják megszerezni a bankkártyaadatokat – írta közleményében a cég.
"Meg akarják tiltani, hogy az ‘56-os forradalmárok tiszteletére az 1989-es újratemetéshez hasonlóan a Műcsarnok lépcsőjéről mondhassak beszédet október 23-án" – írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon. Az intézmény azt közölte: "a Műcsarnok október 23-án zárva tart, ahogy ezt több hete hirdetjük a hírlevelünkben és az online felületeken, a korábbi évekhez hasonlóan."
A Petőfi Irodalmi Ügynökség vezetője szerinte nem ő a felelős azért, hogyan jelenik meg egy író a könyves világ legnagyobb eseményén a magyar standon. Demeter a könyvszakmát bírálta, akiktől évekkel ezelőtt elvette a frankfurti könvvásári pult és program kialakításának feladatát.
A kormány friss rendelete szerint az állami kórházak januártól központilag szerzik be a szappant és a vécépapírt. Magyar Péter gratulált a miniszterelnöknek a lex gurigához! Tizenüt év kormányzás után egy kormányrendelettel próbálják megoldani ezt az óriási feladványt – tette hozzá.
Hasonló okokkal magyarázta Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy miért Budapesten tartják következő találkozójukat, amelynek témája az ukrajnai háború lehetséges lezárása.