KSH: 5 százalékkal esett vissza a magyar GDP
Bár a 2020-as év elején a még emelkedett a gazdaság teljesítménye, az évet 5,1 százalékos visszaeséssel zárta.
Bár a 2020-as év elején a még emelkedett a gazdaság teljesítménye, az évet 5,1 százalékos visszaeséssel zárta.
A hírközlési hatósági egykori elnöke, Rozgonyi Krisztina úgy fogalmazott, az elmúlt években a magyar rádiózás pluralizmusát, sokszínűségét kiégették. Mostanra alig maradt független rádió.
A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a miniszterelnöki határozat, ami felsorolja a testület tagjait, akik közé most Vidnyánszky is bekerült.
Míg Orbán hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt azt mondta, hogy Budapest számláján 2020. december 31-én 122 milliárd forint volt, Karácsony Gergely felhívta a figyelmet, hogy míg a kormány fillér állami támogatást nem ad, Budapest lát el számtalan közfeladatot és még ezen felül is befizet a kormánynak.
Kedd reggelig 823 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, elhunyt a járvány következtében 85 beteg. Jelenleg 3979 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 318-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 341958 fő kapott oltást, közülük 131593 fő már a második oltását is megkapta.
Mindössze "tájékoztató jegyzetet" küldött a kormány brüsszeli delegációja az Európai Unióban a magyar médiaszabadság helyzete, így a Klubrádió frekvenciavesztése kapcsán kifejezett aggodalmakra. A Médiatanács elnöke, Karas Monika közleményére hivatkoztak, amelyben azt írta, hogy jogászként a jogállamiság híve, és a Klubrádió frekvenciáját nem politikai, hanem jogi okok miatt vették el.
A jogállamisági mechanizmus életbe léptetését kérte a Momentum. Donáth Anna levélben fordult az Európai Bizottsághoz a Klubrádió frekvenciavesztése miatt. Mint kifejtette, a jogállamiság elengedhetetlen feltétele a független sajtó megléte.
Nem tudja és nem is akarja a kormány lekapcsolni, korlátozni az internetet – állítja a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergelyt a Szilágy György jobbikos politikus kérdezte a kormány biztonságpolitikai szakértője, Földi László a Kossuth Rádióban tett kijelentése kapcsán.
Arra kéri a Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége a kormányt, hogy vissza nem térítendő támogatásként a 2019-ben befizetett adójuknak megfelelő összeggel segítsék az érintett ágazatok bajba jutott vállalatait.
A kormány azt sem tudja megszervezni, hogy ne a háziorvosoknak kelljen az oltóanyagokat felvenni. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint aaz orvosoknak saját hűtőtáskáról és jégakkuról is gondoskodniuk kell.
A független országgyűlési képviselő a Momentum támogatásával indul el az előválasztáson. Kormánypárti ellenfele a budapesti Fidelitas elnöke, Borbély Ádám lehet.
Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Müller Cecília arról beszélt, hogy többféle vírus mutáns indult el a világban. A héten további vakcina szállítmányokra számítanak, a kínai vakcina, pedig hasonló elven működik, mint az itthon fejlesztett oltóanyag. A Sinopharm vakcináját a háziorvosok is beadhatják majd.