„Köszönjük

A kínai vakcinát a háziorvos is beadhatja majd

15/02/2021 12:44

| Szerző: Klubrádió

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Müller Cecília arról beszélt, hogy többféle vírus mutáns indult el a világban. A héten további vakcina szállítmányokra számítanak, a kínai vakcina, pedig hasonló elven működik, mint az itthon fejlesztett oltóanyag. A Sinopharm vakcináját a háziorvosok is beadhatják majd.

„Magyarországon eddig több mint 306 ezer embert oltottak be, 129 ezren pedig már a második oltást is megkapták” – idézte a Telex György István területi közigazgatásért felelős államtitkárt. Állítása szerint a lakosság 4,7 százalékát sikerült már beoltani.

Müller Cecília országos tisztifőorvos először nemzetközi híreket sorolt, melyek lényege az volt, hogy a járvány továbbra is tombol. Ezután elmondta, hogy a fertőzöttek száma Magyarországon is nő, és elismételte a napi adatokat.

Kitért arra, hogy többféle vírus mutáns indult el a világban. Az ismert mutációkon túl, a szakirodalomban 7-8 féle mutánst is említenek. Ez szerinte azért érdekes, mert ez a vakcinák hatásosságát is befolyásolhatja. Elmondta, hogy a héten Pfizer, Szputnyik és Sinopharm vakcinát is várnak Magyarországra. A vakcinák különbözőségéből adódik, hogy különböző csoportokat kezdenek oltani. A gyártó határozza meg, hogy az adott vakcina kinek a részére biztosítja a hatásosságot.

„Várjuk a kínai vakcinát! Ez hasonló ahhoz a vakcinához, amelyet Magyarországon is fejlesztünk. Ez egy régi, bevált, ismert technológia. Tartalmazza a teljes vírust elölt, inaktív formában. Vagyis betegséget nem tud okozni, az immunrendszert ellenanyag termelődésére késztetni” – magyarázta Müller.

Hozzátette, hogy a Sinopoharm vakcinákat sokkal egyszerűbb „kezelni”: hűtőben, 2-8 fokon és hosszabb ideig tárolható. A jelenleg forgalomban lévő vakcinák mindegyike védelmet nyújt a vírussal szemben. Végezetül pedig elmondta, hogy az oltóanyagokat már gyerekeken is elkezdték tesztelni. A kínai vakcinát is olthatják majd a háziorvosok.

A tájékoztató végén ezúttal is felolvasták az előre kiválogatott újságírói kérdéseket. Szám szerint kettőt, melyekre az alábbi választ adták: Több internetes oldalt is azonosítottak már, ahol csodaszereket kínálnak a koronavírussal szemben. Megállapították, hogy ezeknek a szereknek nincsen semmilyen hatásuk, ilyen csodaszer nem létezik.