Több tízezer erdélyi háztartásban nincs áram a havazás miatt
Több megyében is komoly fennakadásokat okoz a havazás, fontos utakat kellett lezárni kidőlt fák miatt és az áramellátással is problémák vannak.
Több megyében is komoly fennakadásokat okoz a havazás, fontos utakat kellett lezárni kidőlt fák miatt és az áramellátással is problémák vannak.
Hajnalban beszámolók szerint legalább hét robbanást lehetett hallani Caracasban, szükségállapotot hirdettek. Donald Trump bejelentette, hogy elfogták Maduro elnököt és a feleségét és elszállították Venezuelából. Marco Rubio külügyminiszter egy amerikai szenátornak azt mondta, nem lesznek további csapások, Madurót pedig büntetőjogi felelősségre vonják az Egyesült Államokban.
Aleksandar Vucic szerb elnök szerint január 23-ig várható megállapodás Magyarország és Oroszország között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat átvételéről, ami lehetővé teszi a cég működésének folytatását.
A magyar állam 28,3 milliárd forintért árulja a svábhegyi Béla király úti elnöki rezidenciát és a hozzá tartozó telket – derül ki a Magyar Nemzeti az állam a nemrég felújított köztársasági elnöki rezidenciát is magában foglaló Villapark Vagyonkezelő Zrt. hirdetéséből, amelyről a 24.hu számolt be.
Ötnapos nemzeti gyászt hirdetett Svájcban az ország államfője, miután szilveszterkor tűz pusztított egy síközpont bárjában, ahol sokan meghaltak és több mint 100-an megsérültek.
Donald Trump közölte: az Egyesült Államok beavatkozik, ha Irán fegyverrel lép fel és halálos erőszakot alkalmaz az ország romló gazdasági helyzete miatt tüntető demonstrálókkal szemben.
Legalább évi hatvanezer forintot kell erre szánni fejenként.
Ha ők bírósági tiltás ellenére terjeszthetik a Borsot, akkor mi meg csinálhatunk ilyen szelfit – írta Hadházy Ákos a Facebookon.
Nicolás Maduro venezuelai elnök csütörtökön bejelentette, hogy nyitott az Egyesült Államokkal tárgyalni a kábítószer-kereskedelemről és az olajügyről.
Pedig a pucskísérlet miatt elítélt brazil exelnök jogi képviselői megpróbálták elérni, hogy házi őrizetben tölthesse büntetése további részét, közel 27 évet.
Addig is a kormány lehető legtöbbet próbálja kiszedni belőle, és a kereteket gyengíti.