Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Trump tárgyalt a brit miniszterelnökkel

18/04/2025 23:27

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Témájuk természetesen a vámok voltak.

A brit miniszterelnök, Keir Starmer Trump elnökkel tárgyalt a kereskedelemről – közölte a Downing Street.

A hvg.hu összefoglalója szerint bár nem volt túl bőbeszédű a brit miniszterelnöki hivatal szóvivője, de azt elárulta, hogy a két vezető közötti megbeszélésen többek között szóba került a két ország közötti kereskedelem, valamint az ukrajnai és az iráni helyzet is.

Nagy-Britannia bízik abban, hogy sikerül megállapodásra jutnia az amerikai elnökkel azután, hogy Trump 10 százalékos vámot vetett ki a legtöbb brit termék importjára, míg az autók, az acél és az alumínium esetében 25 százalékos vámokat vezetett be.

A szóvivő kiemelte, hogy Starmer hangsúlyozta elkötelezettségét a szabadkereskedelem mellett, miközben a nemzeti érdekek védelmét is fontosnak tartja.

Donald Trump amerikai elnök két héttel ezelőtt szinte minden országra további vámokat jelentett be, majd ezek többségét határozott időre felfüggesztette, de a kínai importra több lépcsőben megemelt vámokat érvényben hagyta.