Trump találkozott Zelenszkijjel, majd arra jutott, hogy Putyin talán nem is akarja leállítani a háborút
26/04/2025 17:50
| Szerző: Klubrádió
Vlagyimir Putyin orosz elnök lehet, hogy nem is akarja lezárni az Ukrajna ellen indított háborút, és csak tetteti, hogy részt akar venni a béketárgyalásokban – közölte Donald Trump.
A posztot azután tette közzé, hogy szombaton először találkozott személyesen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a Fehér Házban történt, szócsatába torkollt megbeszélésük óta. A két államfő a Vatikánban, Ferenc pápa gyászmiséje előtt ült le beszélgetni négyszemközt.
Zelenszkij posztjában azt írta, ez „nagyon szimbolikus találkozó” volt, amely történelmi jelentőségűvé válhat, ha végrehajtják, amit megbeszéltek.
Később aztán Trump is megosztotta gondolatait saját közösségi oldalán. A hosszabb poszt végén (amelyben a New York Times-t és egyik újságíróját támadta) Vlagyimir Putyinnak is üzent. Az amerikai elnök szerint „Putyinnak semmi oka nem volt arra, hogy rakétákat lőjön az ukrajnai polgári területekre”, ezzel arra a támadásra utalt, amelyben 12 ember veszítette életét Kijevben. Trump arra a következtetésre jutott, Putyin „talán nem is akarja leállítani a háborút”, majd megjegyezte, talán „gazdasági vagy másodlagos szankciókkal kellene jobb belátásra bírni”.