„Támogassa
A lényeg

Továbbra is Balog Zoltánéknál maradnak a legnagyobb gyerektáborok

11/03/2024 14:26

| Szerző: Klubrádió

A pedofilbotrány után is Balog Zoltánhoz tartoznak a legnagyobb gyerektáborok.

A pedofilbotrány miatt lemondott államfő még miniszterként mindent megtett annak érdekében, hogy az egyházi hátterű Erzsébet-táborok semmiben se szenvedjenek hiányt – írja az mfor.hu.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Balog február közepén lemondott ugyan a Magyar Református Egyház zsinati elnöki tisztségéről, mert tanácsadóként támogatta, hogy Novák Katalin államfő kegyelmet adjon a pedofil bűnsegéd K. Endrének. Számos egyéb pozícióját azonban megtartotta.

Egyrészt 2020 novembere óta ő a dunamelléki református püspök, másrészt kuratóriumi tag az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványban. Utóbbi gyerekek üdültetésével, táboroztatásával kapcsolatos feladatokat lát el. Az alapítvány alapítói jogainak gyakorlója a Szeged-Csanádi Egyházmegye mellett éppen a Dunamelléki Református Egyházkerület 2021 óta, ahol Balog Zoltán a püspök.