„Klubrádió
A lényeg

Szijjártó Salvinit méltatta és közölte, a trieszti kikötő 2026-tól kezdhet működni

7/12/2022 14:16

| Szerző: Klubrádió

Létrejött a megállapodás, amelynek nyomán "hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében", hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában. Csaknem 18,5 milliárdos megállapodásról van szó, és Szijjártó Salvinit is méltatta migrációügyben.

A tárca közleményében azt írta: Szijjártó a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetés után arról számolt be, hogy a trieszti kikötőben felvásárolt területtel a kormány célja, hogy a magyar cégek minél gyorsabban és zökkenőmentesebben juthassanak tengeri kijárathoz.

Közölte, bemutatták a végrehajtani kívánt fejlesztési koncepciót, amelynek nyomán évi 2,5 millió tonna mozgatására, közúti és vasúti szállítások fogadására egyaránt alkalmas kikötőt hoznak létre.

A 45 millió eurós (jelen árfolyamon csaknem 18,5 milliárd forintos) megállapodás értelmében hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások, hogy 2026-tól a magyar vállalatok a kikötő magyar tulajdonú részét is igénybe vehessék exporttevékenységükhöz. A közös fejlesztési programmal a két ország Triesztet Közép-Európa egyik legfontosabb kikötőjévé kívánja tenni – szögezte le.

 
Szijjártó Péter és Matteo Salvini (forrás: Facebook)
 
 

Szijjártó Péter Salvinit is méltatta, mondván, „szerencsére vannak még Európában olyan, vezető pozícióban lévő politikusok, akik józan módon tudnak gondolkodni a migrációról”.

A miniszter ezután áttért a kormány egyik kedvenc témájára, szerinte Magyarország kettős nyomás alatt áll: folyamatosan érkeznek a menekültek Ukrajna felől, eközben az illegális bevándorlók ostrom alatt tartják a déli határt, ahol idén szavai szerint 255 ezer átlépési kísérletet akadályoztak meg a hatóságok. Azt is közölte, hogy több mint 1500 embercsempésszel szemben tart eljárás, akik közül néhányan lőfegyverrel támadtak magyar rendőrökre.

Szijjártó Péter szerdán találkozik a gazdaságfejlesztési és az energiaügyi miniszterrel is, majd a Világélelmezési Program (WFP) vezetőjével, illetve az olasz űrügynökség elnökével, akivel egyetértési megállapodást írnak alá a békés célú űrtevékenységgel kapcsolatos együttműködésről.

A trieszti kikötőnek egyébként idén nyáron kellett volna megnyitnia: A kormány 2019 júliusában jelentette be, hogy 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében. A beruházás 2020-ban azonnal 374,4 millió forintos veszteséggel zárt, az Adria Port Zrt.,-nek bevétele sem volt. Az Adria Port Zrt három évet kapott a projekt megvalósítására, aminek a határideje idén júliusban járt le. Ehhez képest mondta most Szijjártó Péter a 2026-ot.