„Köszönjük

Szijjártó Péter a sajtóból értesült a Szájer-ügy részleteiről

2/12/2020 12:29

| Szerző: Klubrádió

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminszter a Continental kőbányai sajtótájékoztatóján azzal hárította el a Szájer József EP-képviselő lemondásával és brüsszeli partijával kapcsolatos kérdéseket, hogy arról ő is csak a sajtóból értesült.

Szijjártó Pétert a Continental járműipari cég kőbányai sajtótájékoztatóján megkérdezték, mi a véleménye Szájer József botrányáról. A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy ő sem tud többet, mint amit a sajtóban lehetett olvasni. Ezért olyan találgatásokba nem is menne bele, hogy a botrány kirobbanásához köze lehet-e az uniós költségvetés megvétózásának – foglalta össze a 444.

 
 Fotó: Borsos Mátyás / Facebook
 

Szijjártó Péter azt is hozzátette, hogy amikor Szájer József vasárnap bejelentette a lemondását, ő akkor még nem tudta, hogy a rendőrség által feloszlatott szexparti állhatott a döntés mögött.