„Klubrádió
A lényeg

Szijártó: Kazahsztánban jól szervezett akcióval próbálták megdönteni az alkotmányos rendet

10/01/2022 18:34

| Szerző: Klubrádió

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Kazahsztánban megpróbálták megdönteni az alkotmányos rendet, és egy jól koordinált akció keretében támadták meg magát a kazah államot. Szijjártó (aki 2020-ban díszprofesszori címet is kapott a közép-ázsiai országban) ezzel tulajdonképpen elismételte a kazah elnök értelmezését a történtekről – írja a Telex.

Szijjártó Péter a magyarok folyamatban lévő evakuálása kapcsán bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a nap folyamán beszélt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel, akit szolidaritásáról és részvétéről biztosított a halálos áldozatok miatt – számolt be az MTI. Az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépe reggel szállt fel Almati repülőteréről, fedélzetén hat magyarral, illetve családtagjaikkal.

Szijjártó – aki 2020 áprilisában díszprofesszori címet kapott a legjelentősebb kazah egyetemen – közölte, hogy Kazahsztán Magyarország stratégiai partnere, ezért aggodalommal figyelik az eseményeket, amelyeket úgy írt le: „Kazahsztánban megpróbálták megdönteni az alkotmányos rendet, és egy jól koordinált akció keretében támadták meg magát a kazah államot”.

„A közép-ázsiai térségre mindig is kiemelt figyelmet fordítottunk, hiszen a régió biztonsága alapvetően meg tudja határozni az európai, közép-európai biztonságot is” – tette hozzá.

A miniszter elmondta azt is: kedden videókonferenciát tartanak a Türk Tanács külügyminiszterei, amelyen ő maga is részt vesz a szervezetben megfigyelői státusszal rendelkező Magyarország képviseletében.

Ez a kazah elnök és Putyin álláspontja is

A Telex felhívta a figyelmet arra, hogy Szijjártó ezzel tulajdonképpen elismételte a kazah elnök értelmezését a történtekről, aki szerint az akciókat általa meg nem nevezett, egyetlen központból koordinálták. Az elnök azt állította, hogy az országban helyreállt a rend, de a terroristák utáni hajsza még folytatódik. „Spontán tüntetések álcája alatt zavargások hulláma tört ki. Világossá vált, hogy a fő cél az alkotmányos rend aláásása és a hatalom átvétele volt. Államcsínykísérletről beszélünk” – mondta Tokajev.

Vlagyimir Putyin is így látja a helyzetet. Az orosz elnök szerint a kazah államiság veszélybe került, amelyet nem az üzemanyagár-emelés által kiváltott spontán tüntetések okoztak, hanem az, hogy a helyzetet „kihasználták belső és külső destruktív erők”. Putyin szerint Kazahsztánnak a nemzetközi terrorizmussal kellett szembenéznie, és a közép-ázsiai országban ugyanolyan eszközöket alkalmaztak, mint a 2014-es ukrajnai fordulat idején, beleértve az erőteljes tájékoztatási támogatást.