„Klubrádió

Szájer kilépett a Fideszből, Orbán elmondta a véleményét

2/12/2020 18:44

| Szerző: Klubrádió

Orbán Viktor miniszterelnök szerint, amit Szájer József tett, az nem fér bele, nem elfogadható és nem védhető.

A Magyar Nemzet azt írta, „Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből”, a „volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be”.

A lap a kormányülés szünetében rövid telefoninterjút kért Szájer József kedden kipattant botránya ügyében Orbán Viktor miniszterelnöktől, a Fidesz elnökétől, aki azt mondta:

„Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.”

EU-csúcs Brüsszelben
 
Orbán Viktor és Szájer József Fotó:
MTI/EPP