„Klubrádió
A lényeg

Szabad Európa: Orbán 2060-ig tartó Fidesz-kormányzásról beszélt Kötcsén

16/09/2022 14:36

| Szerző: Klubrádió

Ősszel megpróbálja megakadályozni, hogy az Európai Unió újabb hat hónappal meghosszabbítsa az Oroszország elleni szankciókat, a Fidesz új generációjának akár 2060-ig képesnek kell lennie kormányozni, hamarosan újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be – a Szabad Európa több résztvevővel beszélve részleteket tudott meg Orbán Viktor kötcsei beszédéből.

Múlt szombaton Orbán Viktor azt jósolta a kötcsei beszédében, hogy az ukrajnai háború 2030-ig is velünk maradhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét és elveszítheti, írta a Szabad Európa, miután a találkozó több résztvevőjével is beszélt a zárkörű rendezvényen elhangzottakról. Annak ellenére, hogy a kormánypárti média alkalmazottait is beengedték a találkozóra, egészen idáig egy sor sem jelent meg a miniszterelnök beszédéből.

A beszámoló szerint Orbán a Fideszről azt mondta, hogy az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a pártban, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni az országot.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere után a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét is létrehozná hálózatépítéssel, konzervatív körökkel, think tankekkel, influenszerekkel.

Az oldal szerint Orbán arról is beszélt, hogy ősszel megpróbálja megakadályozni az Oroszország elleni uniós szankciók meghosszabbítását. A szeptemberi olasz választásokra utalva azt is megjegyezte, addigra remélhetőleg olyan kormány alakul Olaszországban, amelyik támogatni fogja ezen törekvését.

A beszámoló szerint a miniszterelnök azzal számol, hogy 2030-ra széteshet az eurózóna és akár maga az Európai Unió is, 2040-re pedig az uniós nagyvárosokban többségbe kerülnek a muszlimok. Tervei szerint addig viszont a V4-es együttműködés erős hatalmi központtá válik. Abban bízik, hogy a liberális pozsonyi és prágai kormány is inog. Orbán számítása szerint könnyen lehet, hamarosan mindkét országban olyan kormány lesz, amelyikkel a Fidesz szövetséget tud kötni. 

Mivel szerinte 2030-ra a V4-ek nettó befizető tagállammá válnak az Unióban, addig el kell gondolkodnia az országnak az EU-tagság értelmén. Mivel itthon a demográfiai fordulatot mindennél fontosabbnak tartja, ezért azt ígérte héten belül újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be.

(Forrás: Szabad Európa, 444)