„Zajlik
A lényeg

Schadl: Annyi jogom sem volt, mint Angliában a királynőnek

16/05/2023 14:15

| Szerző: Klubrádió

Schadl György a korrupciós ügy tárgyalásán azt mondta, ami közös benne és Völner Pálban, az a hajózás, a gasztronómia, és a műszaki cikkek szeretete. A végrehajtó kar volt elnöke letartóztatásban marad.

Kedden hallgatta meg a bíróság Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar korábbi elnökét, akit korrupcióval vádolnak. Schadl szerette volna, ha kiengedik az előzetesből, de a bíróság elutasította a kérést. 

Azt mondta, elnökként esélye se volt befolyásolni a végrehajtói pályázatokat, a Telex összefoglalója szerint egészen pontosan úgy fogalmazott: "Annyi jogom sem volt, mint Angliában a királynőnek". P. Bélára, a hivatalvezetőre mutogatott, azonban a vádirat szerint utóbbi Schadl kívánságainak megfelelően pontozta a végrehajtói pályázatokat. Egyébként P. már beismerte a bűnösségét. 

Schadl György állítása szerint csak azért kapott pénzt a végrehajtóktól, mert korábban kölcsönadott nekik. Azt hozta fel, hogy a nyertes pályázóknak nem lett volna pénzük az irodáik beindítására, hiszen ezeket az irodákat bérelni kell, kauciót fizetni, bebútorozni. Schadl szerint ő csak finanszírozta ezeket a kiadásokat a végrehajtóknak egészen addig, amíg ők fel nem vették az osztalékaikat, hogy a kölcsönt visszaadják neki.

Schadl szerint a feladata kimerült a protokolláris eseményekben – egy ilyenen ismerte meg állítása szerint Völnert – és a jogszabályi tervezetek véleményezésében. Azt is felsorolta, milyen közös témáik voltak Völnerrel: „a hajózás, a műszaki innovációk – és bocsássa meg – a gasztronómia szeretete”. 

„Abban sokkal több logika lett volna, ha Völner Pál fizet nekem, nekem viszont sem okom, sem indokom nem volt arra, hogy neki bármiért fizessek” – mondta Schadl, aki Völnert rendes embernek ismerte meg, és szerinte a fideszes exállamtitkár sem tudta befolyásolni a végrehajtók kinevezését.

 
Völner, Schadl
Fotó: Youtube
 

A vád szerint azonban Schadl „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot –, és az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket. És hogy mindezt miből finanszírozta a végrehajtói kar elnöke? A nyomozók szerint abból a pénzből, amit Schadl azoktól kapott, akiket a végrehajtói pozícióba segített. Így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert.

Schadl György eddig sem vallotta be a bűnösségét, a dolgát viszont még megnehezítheti, hogy a huszonkettő vádlottból tízen – köztük hat végrehajtó – már igen. Őket a bíróság már el is ítélte, a legtöbbjük felfüggesztettet és pénzbüntetést kapott.

Schadl áprilisban lemondott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöki tisztségéről, vele együtt pedig az egész elnöki kar is benyújtotta a lemondását.

Az is érdekes, hogy mi nem került be a vádiratba. Az például nem, hogy Schadl szakmányban intézhette ismerősöknek a sikeres egyetemi vizsgákat, például Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kabinetfőnökének és Völner rokonának.

Abban sem nyomoz senki, ki lehet az a Tóni, Barbara és Ádám, akit Schadl egy lehallgatási jegyzőkönyvben emlegetett egy 35 éves koncessziós sztorival együtt.

(Kiemelt kép: Miskolci Egyetem)