Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Romlik a helyzet Afganisztánban, az afgán elnök elmenekült

15/08/2021 17:39

| Szerző: MTI/Klubrádió

Közben a nyugati országok sorra menekítik ki a nagykövetségeik alkalmazottait, illetve az állampolgáraikat.

Elhagyta az országot az afgán elnök, Asráf Gáni Tádzsikisztán irányába távozott – közölte a Reuters egy magas rangú belügyi tisztségviselőre hivatkozva. Gáni korábban még arról beszélt, hogy tárgyalásokat kezdett a tálibokkal a békés hatalomváltásról.

Az elmúlt napokban a legtöbb településen mindenfélé komoly ellenállás nélkül adták meg magukat a kormánykatonák. Az iszlamista tálibok általános offenzívája két hete kezdődött, miután tömegesen távoztak az amerikai és a velük szövetséges külföldi katonák.

Közben a nyugati országok sorra menekítik ki a nagykövetségeik alkalmazottait.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter közlése szerint az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség – még az afgán fővárosban tartózkodó – személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba. 

A tárcavezető úgy fogalmazott: "az intézkedés szerint az embereink elhagyják azt a területet, és a repülőtérre mennek". Blinken megerősítette azt az információt is, hogy az amerikai nagykövetség munkatársai megsemmisítettek "dokumentumokat és egyéb tárgyakat", mielőtt elmenekültek volna a nagykövetségről. "Ezt nagyon szabályosan és rendezett módon, az ott lévő amerikai erők segítségével teszik, akik szavatolják a biztonságot" – fogalmazott a külügyminiszter.

Hírügynökségi beszámolók szerint az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének evakuálásakor amerikai katonai helikopterek szálltak fel a nagykövetség területéről, és fekete füstöt bocsátottak ki magukból Kabul felett, miközben az amerikai tisztviselők azon dolgoztak, hogy a "kényes anyagok" ne jussanak a tálibok kezébe.

A német hadsereg (Bundeswehr) sajtóértesülések szerint tízezer embert: a külügyminisztérium, a német segély- és más szervezetek, köztük médiumok helyi munkatársait – például tolmácsokat vagy az újságírók helyismerettel és kapcsolatokkal rendelkező segítőit, az úgynevezett fixereket – is Németországba viszik családostul, mert életveszélyben vannak.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap a reggeli, nyomtatott kiadásában még azt írta, hogy a művelet hétfőn kezdődhet. Azonban a nap közben a fővárosba, Kabulba is betörő tálibok előrenyomulása miatt már vasárnap elkezdték az akciót, elsőként a nagyjából húsz nagykövetségi dolgozót igyekeznek biztonságba helyezni – mondták katonai források a Der Spiegel című hírmagazinnak. A magazin a hírportálján közölt összeállításában azt írta, hogy rohamtempóban ürítik ki a nagykövetséget. Egyelőre nem világos, hogy mi lesz azzal a mintegy nyolcvan további német állampolgárral, akik Kabulban vannak és nem a nagykövetségen dolgoznak. Az biztos, hogy a Bundeswehr megpróbálja a lehető legtöbb német állampolgárt kijuttatni az országból.

A külügyminisztérium hivatalosan csak annyit közölt, hogy a kabuli nagykövetséget bezárták. Egyben felszólították az Afganisztánban tartózkodó német állampolgárokat, hogy a biztonsági helyzet gyors romlása miatt a lehető leghamarabb távozzanak.

Nagy-Britannia hétfő estig tervezi kimenekíteni minden diplomatáját Afganisztánból, csak diplomaták egy maroknyi csoportja marad ott szolgálatban a kabuli repülőtéren. A brit parlamentben rendkívüli ülés lesz a jövő héten az afganisztáni helyzetről – jelentette a Sky News hírtévé.

Az afganisztáni biztonsági helyzet május óta romlik a tálibok előretörése miatt. A lázadók a nemzetközi haderő kivonulását kihasználva indítottak átfogó offenzívát az ellenállást alig tanúsító kormányerők ellen. Szombatig az ország területének több mint kétharmadát vonták ellenőrzésük alá, a fővárost vasárnap érték el.