Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Reklámkampányt indít a BKK, hogy csökkentse a bevételkieséseit

21/05/2021 09:00

| Szerző: Klubrádió

A koronavírus járvány alatt jelentős bevételtől esett el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ezért reklámkampányba kezd, hogy minél többen használják a cég járatait.

A járvány alatt csaknem felére csökkent a budapesti tömegközlekedést használók száma. Ebben jelentős szerepe lehetett az ingyenes parkolás bevezetésének is, ami keddtől meg is szűnik. A cég tavaly 22,5 milliárd forintos bevételtől esett el, illetve még 100 millió forintot fordított a koronavírus elleni védekezésre is. Idén várhatóan további 19-25 milliárdra számíthat a BKK. Tavaly a Fővárosi Önkormányzat 17 milliárd forinttal segítette ki a vállalatot.

Koronavírus - Kijárási tilalom
MTI/Balogh Zoltán
 
 

Emiatt a BKK ezért reklámkampány megtervezésére és kivitelezésére írt ki pályázatot 150 millió forint keretösszegben. A tender nyertesének feladata az lesz, hogy a BKK folyamatos, illetve kampányszerű kommunikációjához kapcsolódó médiaügynökségi, médiatervezési és médiavásárlási feladatokat lásson el. A cég 5-15 kampányt indítana az utasok visszahódításra. Feltételezhetően ezt nagyban megkönnyíti majd, hogy keddtől már fizetni kell a köztéri parkolásért, ami miatt nyilván sok autós visszatér a tömegközlekedés használatához.