„Klubrádió
A lényeg

Polt szerint nem bűncselekmény, hogy a volt helyettes államtitkár kedvéért írtak ki végrehajtói vizsgaidőpontot

23/03/2023 16:42

| Szerző: Klubrádió

Völner Pált és Schadl Györgyöt magasabb szintekről is megkeresték azzal, hogy kellene egy új vizsgaidőpont. Az egyik beprotezsált jelentkező, Bodnár Bence, a BM korábbi helyettes államtitkára a hírek szerint letette a vizsgát, de később ügyész lett.

Nem indít vizsgálatot Polt Péter Bodnár Bence ügyész ügyében, akiről a Telex írta meg, hogy a korrupciós ügy miatt lemondott volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál közbenjárásával, soron kívül tehetett végrehajtói szakvizsgát 2021 októberében.

A legfőbb ügyész a DK-s Vadai Ágnes írásbeli kérdésére válaszolva azt írta, a Központi Nyomozó Főügyészség a Schadl-(Völner)-ügyben „valamennyi tudomására jutott közvádra üldözendő bűncselekmény miatt” begyűjtötte a bizonyítékokat, majd vádat emelt.

„A végrehajtói szakvizsgához kapcsolódó vizsgahely biztosítása tárgyában keletkezett adatok értékelése a vádemelést megelőző eljárásban megtörtént, amely alapján hivatali visszaélésnek minősíthető magatartásra nem lehetett következtetni” – tette hozzá Polt a levélben, amelyet a 24.hu vett észre először.

A legfőbb ügyész úgy fogalmazott: nem vetődött fel bűncselekmény gyanúja, mert a 2021 novemberéig hatályos rendelet lehetővé tette, hogy félévente ne csak egy végrehajtói szakvizsga legyen, ha a jelentkezők száma további időpontok kitűzését is indokolja.

Polt Vadai kérdésére azt írta, Bodnárt a törvényeknek megfelelően nevezte ki, miután a Legfőbb Ügyészség Ügyészi Tanácsa a pályázát elfogadását javasolta. „A legfőbb ügyész által kinevezett ügyész ügyészségi szolgálati viszonya addig tart, amíg a megszűnés törvényben meghatározott feltételei be nem következnek” – válaszolta a DK-s képviselő kérdésére, hogy Pintér korábbi titkárságvezetője meddig maradhat ügyész.

Az ügy hátteréről

Alig pár nappal 35 végrehajtói álláshely pályázati határideje előtt kiírtak egy új vizsgaidőpontot 2021 októberében, miután Völner Pált és Schadl Györgyöt magasabb szintekről is megkeresték a kéréssel. A nyomozati anyagok szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, egy belügyminisztériumi „fontos ember” és egy meg nem nevezett parlamenti kabinet munkatársa is odatelefonált Völneréknek, hogy szükség lenne soron kívül egy plusz vizsgaidőpontra a munkatársuknak vagy ismerősüknek, hogy még időben be tudják adni a végrehajtói pályázatot.

Az egyik beprotezsált jelentkező Bodnár Bence volt, aki 2018 és 2019 között a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára, korábban pedig Pintér Sándor miniszteri titkárságának vezetője volt.

"Még egy név beúszott. (…) Valami Bodnár Bence nevű. Aki a BM egy fontos emberének a kabinetjében van” – mondta Völner Pál Schadl Györgynek 2021 szeptemberében, miután előző nap egy meg nem nevezett parlamenti kabinettől is hasonló kérés érkezett a végrehajtói szakvizsgákról.

Völner írásban utasította Szabó Imrét, a végrehajtói szakvizsgákat szervező Jogakadémia akkori vezetőjét, hogy biztosítson plusz vizsgaidőpontot a négy protezsált embernek. Ez meg is történt, és még azt is leegyeztették, hogy biztosan be tudjanak regisztrálni időben.

Az október 14-i vizsga előtt pedig a vizsgabizottság egyik tagja, Jeney Orsolya, korábbi helyettes államtitkár még külön is megkérdezte telefonon Völner Pált és Schadl Györgyöt, hogy „ki az, aki figyelmet érdemel”. Völner fejből csak Bodnár Bence nevére emlékezett, aki információink szerint letette a vizsgát, de nem lett végrehajtó.

Egy évvel később, 2022. december 1-jén ugyanis ügyésznek nevezte ki Polt Péter, és azóta is a Legfőbb Ügyészség Közérdekvédelmi Főosztályán dolgozik.