„Köszönjük

Orosz vakcinával oltották be Merkely Bélát

18/02/2021 17:12

| Szerző: Klubrádió

A Semmelweis Egyetem rektorát is beoltották a Szputnyik V vakcinával. Merkely Béla mellett négy másik orvost is beoltottak az orosz oltóanyaggal.

Szputnyik V vakcinával oltották be Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát, írja az egyetem közleményében. Merkely négy másik orvossal együtt kapta meg az orosz vakcinát, és azt mondta, ezzel is az oltások biztonságosságára és hatásosságára akarták felhívni a figyelmet – írja a Telex.

Az egyetem közleménye szerint az intézményben december 26-án kezdték meg az oltásokat, és mostanra a betegágy mellett dolgozó minden orvos, a szakdolgozók pedig 92 százaléka megkapta az oltást, „és ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése”.

Azt kiemelték, hogy az 5800 egészségügyi dolgozójuk közül most csak három szakdolgozójuk aktív fertőzött, akik korábban nem kapták meg az oltást. Emellett az egyetem 10 409 hallgatója kapta meg legalább az első oltást.

Közben folyamatosan oltják azokat, akiknek több mint három hónapja volt igazolt koronavírus fertőzésük. Így kapta meg Merkely Béla is most az oltást, aki novemberben lett koronavírusos.

Az egyetemen előbb Pfizerrel, aztán Modernával is, most pedig már Szputnyik V-vel is folyik .