Orbánék szó szerint tudják, mi történik a Tisza vezetői értekezletein
20/10/2025 20:13
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
– mondta az ATV-ben Magyar Péter, aki szerint a honvédelmi miniszter légtérzárat akar elrendelni Budapesten az október 23-i rendezvényük idejére.
„Szó szerint tudják, hogy mi történik ezeken a vezetőiken. Innen is üzenem nekik, hogy visszajutott hozzám, szó szerint tudják, hogy mi történik. Hogy az épületet hallgatják le, vagy az egyik ember egy beütött ember, azt még nem tudom, majd ki fog ez is derülni” – mondta Magyar az ATV Mérleg című új műsorában.
Megismételte, nagyon fontos, hogy ha a hetvenedik évfordulóját a forradalomnak jövőre egy valóban szuverén, egy valóban független országban szeretnénk ünnepelni, akkor most álljunk ki.
Magyar szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter légtérzárat akar elrendelni Budapesten a rendezvényük idejére, szerinte azért, hogy a Tisza önkéntesei ne tudjanak felvételeket készíteni a tömegről, és ezzel szemben polgári ellenállásra szólított fel: „Innen is jelzem a kaszinó honvédelmi műszereknek hogy föl fogunk szállni, és arra bíztatok mindenkit, hogy akinek van drónja hozza el.”
A Tisza elnöke az interjúban többször érintette Orbán Viktor beszédét is, amiben a miniszterelnök vasárnap megtámadta tulajdonképpen az egész magyar nemzetet (...) még a saját embereit is fenyegette. A Varga Judit politikai visszatéréséről szóló hírek csak kommunikációs lufik, „nem az a lényeg nekik hogy visszajön, nem jön vissza, hanem hogy lehessen erről beszélni.”
a Tisza gazdasági programjának meglesz a fedezete, részben a milliárdosok tervezett vagyonadója (szerinte ez csak 3-4 ezer embert fog legfeljebb érinteni),részben a felesleges presztízsberuházások leállítása, az uniós források hazahozatala, valamint a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika miatt csökkenő kamatterhek (szerinte az utóbbival évente 1000 milliárd forintnál is többet lehetne spórolni) révén.
„Van pénz a költségvetésben, csak nem kéne évente 3-5 ezer milliárdot ellopni” – mondta.
