Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Orbán a harcosoknak: Nem állunk jól

20/10/2025 08:51

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Azért kell kétharmad, mert a versengő politikai erőkből létrejövő kormányzatok nem tudnak válaszokat adni a kihívásokra. Lázár János "bátorságlovag", "kommandante Kubatov" a mozgósításért felel, a tervezőasztal mögött Orbán Balázs ül, de Gyürk Andrásnak is maradt feladat: stratégiai igazgatóként a legtitkosabb műhelyben dolgozik, felel a mérésekért. Az ellenfeleik rossz emberek, de ezt Orbántól nem fogjuk hallani a nyilvánosságban.

A hétvégén "edzőtábort" tartott a tavasszal alapított Harcosok Klubja, 1500 aktivista gyűlt össze Zánkán, ahol két napon át a kormány vezető politikusai és a Fidesz holdudvarába tartozó előadók szólaltak fel. A zárt körű eseményen több mint egy órában beszédet mondott maga a miniszterelnök is, ennek hangfelvétele a Telexhez jutott el.

Vastaps és üdvrivalgás fogadta vasárnap dél körül Orbán Viktort a zánkai Ezsébet táborban. Beszélt a migrációról, mint kihívásról.  Azt mondta: "Demokratikus kormányzati rendszerben, versengő politikai erőkből létrejövő kormányzati rendszerben eddig erre a kérdésre nem találták meg a választ", szerinte a plurális demokráciák a gazdasági válsággal és a háborúval sem tudnak mit kezdeni. Magyarországon viszont a kétharmaddal megerősített parlamentáris rendszer képes olyan kormányzatokat kitermelni, amelyek meg tudják adni ezekre a kérdésre a választ. Kétharmad nélkül szerinte nem tudták volna megállítani a határon a menekülteket.

A miniszterelnök dicsérte az adórendszert és elmondta, bár Magyarország szegényebb, mint a nyugati országok, velük ellentétben felfelé tartó trendben van.

A haza sorsa ugyanakkor azon múlik, hogy a harcosok elvégzik-e a munkát és megnyerik-e a választást.

"Nem azért jöttem, hogy lelkesítő beszédeket mondjak nektek, mert hát minek" – mondta Orbán, majd focis hasonlattal a harcosokat játékosoknak, magát játékosedzőnek nevezte, és jelezte, szakemberrel együtt azon dolgozik, hogy meccstervet készítsen arra, hogy legyőzzék az ellenfelet.

A miniszterelnök megállapította, hogy már nem programokról és teljesítményekről szól a politika, hanem napi impulzuskampányokról, például ha egy "reggel valaki kiírja, hogy nem tudom, melyik kormánypárti politikus feleségének 86 centiméter magas sarkú cipője volt, ami egymillió forintba került", akkor egész nap erről van szó. 

"A digitális harcba bevonjuk a Magorékat" – utalt Dukász Magorra, aki a kormánytól papíron független, digitális marketinggel foglalkozó Digitális Szuverenitás Központ nevű cég vezetője. "Az utcai küzdelembe bevonjuk a bátorságlovagot, Lázár Jánost", a tervezőasztal mögött pedig Orbán Balázs ül – számolt be Orbán.

Beszélt arról, hogy a politikai viták a kocsmából és a piacról a digitális térbe költöztek, ezért is kellett változtatni az eddig jól bevált kampánycsapaton. Ugyanakkor az offline tér sem vesztette el a jelentőségét, és Orbán szerint azért fognak nyerni, mert ott "óriási előnyük van". A digitális térben pedig legalább döntetlenre kell hozni a meccset, hogy az a fölény, amivel a Fidesz a valós életben rendelkezik, érvényesülni tudjon – mondta Orbán. Kiderült azért, hogy Gyürk Andrásnak továbbra is fontos szerepe lesz, stratégiai igazgatóként "a legtitkosabb munkák műhelyében" dolgozik, ő felel a mérésekért és azok értelmezéséért. . Van egy mozgósítási igazgató is, "kommandante Kubatov", akiknek az a dolga, hogy a Fidesz mozgósítási rendszerét működőképes állapotban tartsa. "Segítsétek őt. Nem állunk jól. Nem állunk jól" – hangsúlyozta Orbán.

Elmondta, az adatbázisaik "nincsenek jó állapotban". Arról számolt be, hogy mind a 106 választókerületi (vk) elnököt meghallgatta egy kis bizottság, aminek Orbán Balázs, Lázár János és Kövér László ("mert akkor igazat kell mondani") volt a tagja. "Vannak kiemelkedően jól teljesítő vk-ink, vannak gyalázatos állapotban lévő, és vannak középszerű vk-ink is. Most csak arról beszélek, hogy nincsen rendben az adatbázis" – mondta.

Szerinte név szerint kell ismerni a szavazóikat, az aktivistáknak a szavazásokig pedig legalább kétszer-háromszor fel kell keresniük őket, majd a választási kampányban "többször megtámadva őket mindenféle hívásokkal és kontakttal, elviszik őket választani. Ha ez nincs, akkor nem tudunk nyerni" – mondta.

Ahhoz, hogy a digitális térben is nyerjék meg a napokat, a közhangulaton fordítsanak, azt kérte a harcosoktól "minden nap legalább fél órát a digitális küzdelemből szánjatok oda".

Arról is beszélt, miért kellettek a DPK-k a harcosok mellé: szerinte a harcosok között, ha nem is mindenki böllér, de reggel hatra, a pálinkára megérkeznek, mert a disznó nem hajlandó kolbászt csinálni magából. A digitális polgári körök tagjai viszont csak a disznóvágás vacsorájára tudnak megérkezni. "Eljönnek, de csak amikor már minden megvan. Ők is a mi híveink, sokan vannak, akik velünk vannak, de nem fognak személyes konfliktust vállalni" – idézte a Telex a miniszterelnököt.

Orbán, miközben a választás tétjéről beszélt, említette a Budapesten várható Trump-Putyin találkozót is, szerint amikor a magyarok végre kihúzhatnák magukat, rögtön azt kérdezik, olcsóbb lesz-e ettől a kenyér.

Erről hétfőn reggel Facebook-oldalán is írt a miniszterelnök:
Szerinte a budapesti békecsúcs bejelentése óta "a balos elemzőknek és politikusoknak ez az egy kérdés maradt, amivel kereshetik a kákán a csomót".
Majd kifejtette:
"Az orosz-ukrán háború első három évében Magyarország 9100 milliárd forintot bukott. Ez családonként több mint 2 millió forintos kiadást jelent. Drágult az energia és a gáz ára, kilőtt az infláció, buktunk a szankciókon, kevesebbet tudtunk kereskedni, megugrott az állampapírok kamata, drágább lett az ország finanszírozása."
A miniszterelnök szerint ha vége lenne a háborúnak Magyarország, a magyar gazdaság is fellélegezhetne, és igen, emiatt olcsóbb lenne végül a kenyér is. 

Aztán rátért arra, hogy "mind a mai napig a legerősebb politikai motiváció, amiért csinálom a melót, az egy gyerekkori látomás vagy élmény". Elmesélte, Alcsúton hosszan figyelte a baromfiudvart, ahol azt látta, hogy vannak tehetségesebb csirkék, akik ügyesen helyezkednek, és tudatosan elkerülik a vágást, majd sokat, tudatosan edzenek – edzőtábort tartanak –, és aztán egy nap már fel tudnak szállni a kerítésre. De mindig, mielőtt meglóghatnának, és elérhetnék a szabadságot, jön a nagyanyja, és ollóval levágja a szárnyuk végét. Ezt ahhoz hasonlította, hogy "Jönnek a komcsik, és hopp, levágják a szárnyadat. Esélyt se kapunk!".

Orbán beszélt az ellenfélről is: "Az ellenfeleink gyülekezetének a magja az rossz emberek gyülekezete" – mondta, majd azt is hozzátette, hogy ezt soha nem fogja nyilvánosan mondani, mert nem az a feladata, hogy élezze a konfliktust. Egy edzőtáborban azonban ez rendben van, majd továbbment a focis hasonlatban: "amikor a bal szélsőnek fel kell készülnie a jobb hátvédre, akkor tudni kell, hogy a rossz ember térden fog rúgni. Nem leszerelni fog, térden fog rúgni" – mondta.

"Jó gondolkodású embert nagyon keveset, talán egyet sem találunk az ellenfél mag-területén", szerinte nemcsak politikailag, hanem habitusukban is romlott emberek vannak ott, olyanok, akik szégyentelenül mondanak bármit a nyilvánosságban. Orbán arról beszélt, hogy ő már 1984 óta harcol ezek ellen az emberek ellen, és tudja, hogy velük szemben kevés a jószándék és a példamutatás, ennyivel csak szimpatikus vesztesek lehetnek.

Majd arról is beszélt, önvizsgálatot is kell tartaniuk, méltóak-e a feladatra. Azt mondta, hogy a jó harcosnak az önértékelése is rendben van. Aki nem tud a saját életére értékes életként tekinteni, nincs rendben magával, annak nem lesz helye a Harcosok Klubjában.