Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Orbán Viktor nem akar újabb szigorításokat

12/02/2021 10:25

| Szerző: Klubrádió

Orbán Viktor szerint az új oltások – köztük a kínai és az orosz – segíthetnek a járványhelyzet esetleges további romlását megállítani. A miniszterelnök szerint akkor kezdődött a második hullám, amikor a kormány hajlandó volt érdemben reagálni rá. Az első szigorításokat november 11-én vezették be. A 444 azonban felhívja a figyelmet, hogy a szakértő, már augusztus végén jelezték, hogy a második hullám nagyságrendekkel súlyosabb lesz.

„Ugye mi úgy számolunk, hogy hullámokban, volt az első hullám, meg a második hullám, ma van a második hullám 94. napja, meg vagyunk hát gyötörve rendesen” – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a szokásos péntek reggeli interjújában, amiben azt is kifejtette, hogy szerinte nem szükséges további szigorításokat bevezetni, ő kifejezetten ellenezné azokat – írja a 444.

A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy nem akar további szigorításokat. Az új oltások segíthetnek a járványhelyzet esetleges további romlását megállítani. Húsvétig mindenkit be tudnak oltani,  aki eddig eddig regisztrált, ha megérkezik a kínai oltóanyag – ígérte az állami rádióban a kormányfő.

Miniszterelnöki interjú a Kossuth RádióbanFotó: Szigetváry Zsolt / MTI
 

 

A portál azonban felhívja arra is a figyelmet, hogy a második hullám Orbán szerint november 11-én kezdődött, amikor a szigorításokat ismét elkezdték bevezetni. Számolásából az következik, hogy ha nem lehetett volna októberben tömegrendezvényeket tartani vagy étterembe járni, ennél is jobban meg lennénk gyötörve.

Ehhez képest Gulyás Gergely október 22-én még arra biztatott, akit érdekel a Fradi-meccs, nyugodtan menjen, nézze meg élőben, csak vegyen maszkot. Igaz, abban a pillanatban még a maszkviselés sem volt kötelező, miközben Európa más országaiban rég zárt kapuk mögött játszottak.

A szakértők Orbán Viktorral ellentétben nem aszerint határozzák meg a járvány felfutását, hogy mikor hajlandó érdemben reagálni rá a kormány. Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium epidemiológusa szerint augusztus elején észlelték a második hullám első jeleit. A hónap végére a vírus terjedési mutatója 2 fölé emelkedett, ami „nagyon-nagyon magas szám, és jeleztük, hogy az esetszám jelentősen meg fog ugrani”. 

November eleji előadásában Oroszi arról beszélt, hogy a második hullám máris „sokkal, de sokkal nagyobb”, mint az első volt.