„Klubrádió
A lényeg

Orbán Viktor azonnali segítséget ígért a földrengés miatt Törökországnak

6/02/2023 14:48

| Szerző: Klubrádió

Orbán Viktor miniszterelnök a Twitteren fejezte ki részvétét Recep Tayyip Erdoğan elnöknek és a török népnek az országot sújtó földrengés miatt. Azt írta, imádkozunk a az áldozatok családjáért. Egyben közölte: utasította a magyar hatóságokat, hogy nyújtsanak azonnali segítséget Törökországnak.

Novák Katalin köztársasági elnök szintén részvétét nyilvánította a törökországi földrengésben érintett áldozatok családjainak – ezt a Sándor-palota közölte hétfőn az MTI-vel.

Hétfőn hajnalban 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország délkeleti, szír határhoz közeli részét, az áldozatok számát már 1800 körülire becsülik. Legalább tíz török tartományt érintett a földrengés, melynek epicentruma egy kétmilliós nagyváros, Gaziantep – Törökország hatodik legnagyobb településének – közelében, nagyjából 24 kilométer mélyen volt. A rengést a fővárosban, Ankarában és több környező országban – Cipruson, Szíriában, Libanonban és Izraelben – is érezték, néhány perccel később pedig egy 6,7-es erősségű utórengés követte. Órákkal később, magyar idő szerint dél körül újabb, 7,5-ös magnitúdójú földmozgást jelentett a European Mediterranean Seismological Center (EMSC) a korábbi rengés helyétől nyolcvan kilométerre.