„Klubrádió
A lényeg

Orbán Viktor akadályozta meg, hogy Borkai lemondjon

17/10/2019 06:55

| Szerzők: KlubrádióNépszava

Teljes káoszt, valamint Kövér László–Orbán Viktor csörtét okozott a Fideszen belül Borkai Zsolt győri polgármester szexvideója – értesült a Népszava.

A lap információja szerint ugyanis Kövér László házelnök volt az, aki pénteken arra utasította Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy még aznap mondjon le, a polgármester pedig ennek hatására hívta össze azt a sajtótájékoztatót, amelyet később töröltek. Úgy tudni ennek hátterében az állt, hogy a kampány utolsó napjaiban nem volt, aki döntsön a győri polgármester sorsáról, mert Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Rómába utazott, majd onnan Párizsba ment. A delegáció csak péntek este ért haza Budapestre, addig pedig csak korlátozott módon lehetett kommunikálni a miniszterelnökkel, az ő távollétében viszont sokáig senki nem mert lépni semmit. Miután Orbán Viktor befejezte tárgyalását a francia elnökkel, Budapestről jelezték neki, hogy mire készül Borkai Zsolt, a miniszterelnök azonban azt közölte, szó sem lehet lemondásról, Győrt meg kell tartani.Ezért fújták le a sajtótájékoztatót.