„Klubrádió
A lényeg

Orbán határozatban kérte fel Navracsicsot, hogy kérje a helyreállítási alap hitelkeretének összegét is

25/01/2023 18:02

| Szerző: Klubrádió

A segélycsomagból körülbelül hatezer milliárd forint járhatna Magyarországnak, de a kormány eddig csak a vissza nem térítendő, tehát támogatásként odaadott részéről nyilatkozott, ami körülbelül 2400 milliárd forint. A friss rendelet alapján a "maradék" 3400 milliárd forintnyi hitelkeret teljes egészét igényeltetnék Navracsics Tibor miniszterrel, akit felhatalmaznak a tárgyalásokra.

A jogszabály alapján a kormány felkéri "a területfejlesztési minisztert, hogy a Magyarország számára a (…) hitel felvétele érdekében szükséges tárgyalásokat folytassa le, azzal, hogy a későbbi mozgástér megőrzése érdekében – a kormány eltérő döntése hiányában – a teljes rendelkezésre álló hitel felvételéről nyilatkozzon".

Tehát később a kormány még módosíthat ezen, de egyelőre a teljes hitelkeret lehívásáról tárgyalnának. Azt, hogy pontosan mennyi hitelt fogunk felvenni, alapvetően Lantos Csabára bíznák: "a hitel pontos mértékét az energiaügyi miniszter által kidolgozott részletes szakmai tervek és az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalás alapján kell meghatározni".

Egyben fel is kérik Lantost arra, dolgozza ki, hogyan fogják összeegyeztetni a hitelt a Helyreállítási Alap azon részével, amelyet a RePowerEU nevű energetikai átállásról szóló programra lehet elkölteni (ez a Helyreállítási Alap nagy része). Navracsicsnak pedig utasításba adják, hogy ha Lantosék készen vannak a tervekkel, a pontos számokat tárgyalja le a bizottsággal.

A Helyreállítási Alap vissza nem térítendő részét december 31-éig kellett a kormánynak megszereznie, azt viszont, hogy a hitelkomponenssel élnek-e, elég a nyár közepéig kitalálni. Eddig a kormány nem nyilatkozott arról, hogy akarják-e a hitelt. Ennek ellenére valószínűnek tűnt, hogy élni fognak vele, mert a mostani kamatkörnyezetben nagyon olcsó hitelnek számít.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)