„1%

Orbán akkor kapja meg az oltást, amikor sorra kerül

30/12/2020 13:32

| Szerző: Klubrádió

„Orbán Viktor akkor oltatja be magát, amikor sorra kerül” – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a Blikk ezzel kapcsolatos kérdésére. Áder János köztársasági elnök hivatalától nem kapott választ a lap, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter viszont azt írta, szintén nem kap kiemelt helyet a koronavírus elleni vakcinára várók sorában.

December 26-án érkezett Magyarországra az első szállítmány a Pfizer-BioNtech vakcinából, amivel  először azokat az egészségügyi dolgozókat kezdték oltani, akik az intenzív, illetve a sürgősségi osztályon kezelik a betegeket, utána jön a többi kórházi dolgozó.

A Blikk politikusokat kérdezett arról, mikor kapják meg az oltást. „Orbán Viktor akkor oltatja be magát, amikor sorra kerül” – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a lap kérdésére. Áder János államfő sajtóirodájától nem kaptak választ.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszer már korábban azt mondta a lapnak, hogy vele se kivételeznek. „Mivel én nem az intenzív osztályon dolgozom, ezért majd csak akkor kapom meg a vakcinát, ha az én csoportomra kerül a sor. Hamarosan az idősotthonokban dolgozók és az ott élők kerülnek sorra” – közölte a tárcavezető.

„A Fidesz-frakció tagjait nem illeti meg semmilyen különleges bánásmód, és nem terveztük a képviselők külön oltását. A legfontosabb, hogy először a védekezésben részt vevők és a krónikus betegek kapják meg a vakcinát, azután mindenki más. A politikusoknak a sor végén kell állniuk” – így reagált a nagyobbik kormánypárti frakció a kérdésre.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor influenza elleni védőoltást kap. Fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala)