Növekedtek a kórházi várólisták, van, aki 2030-ra kap időpontot
27/12/2025 17:35
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Továbbra is csípő- vagy térdprotézisre, illetve szürkehályog-műtétre várakoznak a legtöbben, ötezerrel többen, mint az év elején.
Ötezerrel nőtt idén azoknak a száma, akik csípő- vagy térdprotézisre vagy szürkehályog-műtétre várakoznak. Ennél a három beavatkozásnál a leghosszabb a várólista. Míg év elején 27 270-en vártak ezekre a műtétekre, decemberben már 32 375-en és már volt olyan, aki 2030 augusztusára kapott időpontot – számolt be az Economx a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nyilvánosan elérhető adatai alapján.
Ezen belül csípőprotézisre idén decemberben több mint 9100 beteg, térdprotézisre majdnem 18 ezren várnak, míg szemműtétre 5200-an. Egyedül utóbbiak vannak valamivel kevesebb, mint januárban.
Persze vannak szerencsésebb és kevésbé szerencsés területek az országban, legalábbis egy-egy bevatkozás, egy-egy intézmény tekintetében. Térdprotézis esetében a Komárom-Esztergom megyei kórház egy betegnek idén december 10-én 2030 augusztusára tudott időpontot adni. Zalában ennél jobbak a kilátások, ott "már" 2027-ben sorra lehet kerülni.
Csípőprotézis-műtétre a budapesti Semmelweis Egyetem 2027 januárjára adott időpontot most december elején, míg a Bács-Kiskun megyei oktatókórházban ugyanerre a beavatkozásra csak napokat-heteket kell várni.
A szürkehályog-műtéteknél rövidebbek a sorok, erre a beavatkozásra több helyen 200-260 napot kell várni, de Nagykanizsán van, akit 2027 márciusára jegyeztek elő.
Ezekkel a várakozási időkkel egyébként az Eurostat adatai szerint uniós összehasonlításban Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el.
