NGM: Hangulatkeltés megkérdezni, mire költi az állam az önkormányzatoktól elvont pénzt
12/03/2025 19:38
| Szerző: Klubrádió
Aki a szolidaritási hozzájárulást támadja, valójában csak egymás ellen akarja fordítani a kisebb és nagyobb, a gazdagabb és szegényebb településeket – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményében. Szerintük a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által feltett, a szolidaritási hozzájárulás részleteit firtató kérdések politikai hangulatkeltésnek számítanak.
A MÖSZ elnöke, Gémesi György gödöllői polgármester levelében arra kérte Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy tegye közzé: mely önkormányzatokhoz, milyen célokra juttatta el a kormány az önkormányzatok által szolidaritási hozzájárulásként az elmúlt négy évben befizetett összeget.
Az NGM erre azt közölte: a levél szerintük hamisan kelti azt a benyomást, hogy a szolidaritási adót az állam elveszi az önkormányzatoktól. „A huhogók rágalmaival szemben a valóság az, hogy az ország leggazdagabb, legtöbb iparűzési adót realizáló önkormányzatainak befizetését az igazságosság és a szolidaritás jegyében a szegényebb települések kapják meg. Ez a vonatkozó hatályos jogszabályokban rögzített módon, transzparensen és szabályosan történik.”
A minisztérium azt is leírta, hogy az állam ezen a jogcímen 2025-ben összesen 360 milliárd forintot szed be, a helyi önkormányzatok finanszírozása összességében azonban közel 1500 milliárd forintjába kerül. Ráadásul szerintük ez nem is elvonás, hanem „egy igazságos újraelosztási mechanizmus”.
(via 444.hu, kiemelt kép: MTI/Kovács Attila)