Brutális elvonás - az emberektől vesz el a kormány, amikor a településektől vesz el pénzt
13/02/2025 11:27
| Szerző: Klubrádió
Azt kell látni, hogy ha tőlünk vesznek el, nem a polgármestertől vagy a politikai erőtől veszi el a kormány a pénzt, hanem az adott településen élő emberektől, akik egyébként elvárják, hogy legyen orvos, bölcsőde, iskola, óvoda, utak, járdák és egyéb infrastruktúra. Így kommentálta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke azt, hogy közzétették, mennyi szolidaritási hozzájárulást kötelesek fizetni az egyes települések.
Pedig azt kell látni, hogy az iparűzési adó ma már 90 százalékban működési célokat szolgál. Vagyis ebből fizetik bölcsődét, iskolát, óvodát, egészségügyi, szociális szolgáltatást, mert amit az állam ezekre a feladatokra ad, az nem elegendő. Az iparűzési adó eredeti célja az lett volna, hogy az abból bejövő összegnek fejlesztési célokat kell szolgálni. Erre ma már egyáltalán nem jut. Meg is látszik a településeken -teszi hozzá.
Az biztos, hogy az önkormányzatok számára ez egy hatalmas teher: míg 2020-ban az önkormányzatok 58 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást fizettek, addig idén már 360 milliárd forintot von el tőlük így a kormány.
Gémesi kifogásolta, hogy nem lehet tudni, hogy ezt a forrást melyik település milyen fejlesztésére fogják fordítani.
Ez a pénz bemegy a költségvetésbe, nem tudni, mi történik vele, sehol a világon nem fizetnek adót az önkormányzatok, csak Magyarországon.
A probléma az a 2025-ös költségvetésnél, hogy újabb adóelvonással párhuzamosan növekedett ez az összeg, ez pedig az úgynevezett versenyképes járások program, ami újabb 65 milliárdot vont ki az önkormányzati rendszerből - mondja Gémesi György.
Az iparűzési adó növekményt veszik el 2025-ben, és ez a kettős elosztás azért elég megterhelő az önkormányzatok számára, annál is inkább, mert az önkormányzatok állami támogatásai, állami forrásai a 2025-ös esetében gyakorlatilag nem nőnek, nominálértéken maradnak. Csökkent reálértékből kell kihozni ugyanazokat a feladatokat, melyeket tavaly is meg kellett oldani.
Lassan ott tartunk, hogy az önkormányzatok nettó befizetők lesznek - tette hozzá Gémesi György.
2025.02.13., csütörtök 7.18
Riporter: Herskovits Eszter, Selmeci jános
