Népszava: Harmadával kevesebb orvosi ügyelet lesz Budapesten
20/07/2024 17:46
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
A mostani 23 helyett októbertől Budapesten 13 felnőtt és 3 gyermekügyeleti pont működne – áll az Országos Mentőszolgálat koncepciójában, amely a Népszava birtokába került.
Az új felnőtt ügyeleti pontokból hatot sürgősségi osztály mellett, ötöt szakrendelőkben és kettőt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) két telephelyén kereshetnének fel a betegek. A gyermekügyeleti pont a Heim Pálban, a Szent János kórházban, valamint a XIII. kerület Révész utcai rendelőjében működne. Ezek mellett az OMSZ még öt úgynevezett „szekunder” két fős ügyeleti mentőegységet is alkalmazna, ők végezhetnék például a közterületi halottszemléket. Ezzel a koncepcióval „csatlakoztatnák” a fővárosiakat is az egységes állami ügyeleti rendszerhez – olvasható a lap cikkében.
A tervezett változtatással a 24 órás ügyeleti szolgáltatókat szélnek eresztik, és hétköznap délután négy és este tíz, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel nyolc és kettő óra között a körzetekben dolgozó háziorvosokat osztják be ügyeleti pontokra. Este tíz után ezeken a helyeken lakosságot az úgynevezett non-doktorok – egyetemi végzettségű szakápolók – mentőápolók, mentőtisztek láthatják el.
A szakmai szervezetek, köztük a Magyar Orvosi Kamara és a fővárosi önkormányzat is aggályosnak ítéli a koncepcióban leírtakat. A kamara már márciusban 25 pontba szedte és küldte el az egészségügyi kormányzatnak az új ügyeleti rendszer orvosolandó problémáit. Abban egyebek mellett a munkaszüneti napokon több ügyeleti pont megnyitását, tiszta és szellőztethető vizsgálókat, egyértelmű betegutakat, az ellátásban pontosabb kompetencia-határokat, a fogyóeszközök rendszeres pótlását, az ügyeleti autókon pihent és gyakorlott gépkocsi vezetőket kértek. Válasz erre máig nem érkezett.
Havasi Gábor, a főváros egészségügyi tanácsnoka a Népszavának elmondta, az ügyeleti rendszer átalakításáról eddig a városvezetéssel nem egyeztetett a kormányzat, Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön írt levelet Takács Péter államtitkárnak, hogy találjon alkalmat egy ilyen találkozóra.