„Zajlik
A lényeg

Nemmel szavaztak a fővárosi fideszesek az orosz agressziót elítélő nyilatkozatra

24/05/2023 16:32

| Szerző: Klubrádió

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés az Európai Tanács orosz inváziót elítélő nyilatkozatát – de csak az ellenzéki képviselők, mert a kormánypártiak hosszas huzavona után végül nemmel szavaztak az agressziót elítélő közös elvi állásfoglalásra.

Ahogy a 444 összefoglalja, „Az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háborút" elítélő nyilatkozatot eredetileg Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője terjesztette elő „békepárti nyilatkozat" címen, de az ellenzéki képviselők addig nyújtottak be módosító indítványokat, amíg az „agressziót elítélő"-re változott. Ezért a kormánypárti politikusok többsége – tízen – végül nemmel szavaztak az állásfoglalásra, szemben az ellenzéki képviselők tizenhét igen szavazatával. Egy tartózkodás is érkezett.

Wintermantel a szavazás után azzal indokolta lépésüket, hogy szerinte a fővárosi többség Karácsony Gergely vezetésével elutasította az eredeti békepárti nyilatkozatot, és a módosító javaslatokkal „színtiszta belpolitikai csatározássá" minősítették a kérdést.