„Klubrádió

Nem nyomoznak Orbán Győző bányacége körül

3/03/2021 12:15

| Szerző: Klubrádió

Nem indult nyomozás a Dolomit Kft. árképzése ügyében. Orbán Viktor apjának, Orbány Győzőnek bányacége esetenként 60-70-százalékkal drágábban árulja termékeit, mint riválisai. A illetékes hatóság az azért utasították el a feljelentést, mert „a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”.

A Népszava megkeresésére a rendőrség közölte, hogy nem indult nyomozás a Dolomit Kft. árképzése ügyében. Polt Péter legfőbb ügyészt korábban Vadai Ágnes (DK) a Direkt 36 cikksorozata alapján kérdezte arról, szabályos lehet-e, hogy Orbán Viktor apjának, Orbán Győzőnek a bányacége, esetenként 60-70-százalékkal drágábban árulja termékeit, mint riválisai.

A Demokratikus Koalíció az ügyben egyébként az OLAF-hoz, az Unió Csalás Elleni Hivatalához fordult, hogy megtudja, történt-e visszaélés uniós forrásokkal.

Rónai Sándor EP-képviselő közölte, az árképzés a Dolomit Kft. belső ügye lenne, ha nem venne részt állami tenderekben, így viszont nem mindegy, hogy az adófizetők pénzét milyen túlárazott termékekre költi az állam, ahogy az sem, hogy az Orbán Győző cége által elnyert beruházásokban mennyi uniós forrást használnak fel.

Orbán és apja
 
Orbán és apja
 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a lap kérdésére válaszolva most azt írta, hogy nem indítottak nyomozást az ügyben. Az is kiderült, hogy azért utasították el a feljelentést, mert „a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”.

Azt is hozzátette a lap, hogy a végeredmény szinte borítékolható volt, ugyanis a Népszava tavaly októberi összesítése szerint lepattannak Polt Péter hivataláról azok a feljelentések, amelyeket ellenzéki képviselők generálnak: csaknem százhúsz esetből egy sem jutott el a vádemelésig.