„Klubrádió

Nem kielégítő Magyarország korrupcióellenes tevékenysége

17/11/2020 10:23

| Szerző: Klubrádió

A Korrupció Elleni Államok Csoportja szerint Magyarországon szokatlanul széles az ügyészek mentelmi jogköre, de problémásnak találják a lobbisták befolyását a jogalkotásra is. A 2018-as jelentésben feltűnően hasonló kifogások jelentek meg, érdemi előrelépés nem történt.

Újabb felülvizsgálata eredményeiről szóló jelentését tette közzé a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO). A szervezet 2018-as jelentése publikálásakor azzal került előtérbe itthon, hogy a magyar hatóságok mindent elkövettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a dokumentum megjelenését.

A GRECO szerint ugyanis a magyar kormány egyáltalán nem hajlandó az együttműködésre, és nem teljesíti a korrupció elleni harc jegyében született ajánlások nagy részét, pedig mind a parlamenti képviselők, mind a bírók és az ügyészek esetében nagy szükség volna rá.

Az akkori riport szerint a 18 javaslat közül Magyarország csak ötöt hajtott végre úgy, hogy az megfeleljen a követelményeknek – írja a hvg.hu.

 
Fotó: Pixabay
 

 

A GRECO szerint az ajánlások közül továbbra is csak ötről mondható el, hogy megfelelő módon teljesítették.

Négy továbbit részlegesen végrehajtott ugyan a magyar kormány – ezek közül egyet a két jelentés közötti időszakban –, de nem teljesültek maradéktalanul, kilenc esetében pedig semmiféle előrelépés sem történt.

Így aztán a szervezet szerint összességében továbbra sem kielégítő az ajánlásoknak való megfelelés.

A parlamenti képviselőkre vonatkozóan öt javaslatot tett a GRECO.

Nagyobb átláthatóságot és konzultációs lehetőséget kell biztosítani a jogalkotási folyamatban, és szükség volna egy megfelelő lobbitörvényre is, amely gátat szabna a lobbisták túl nagy befolyásának. Ajánlották egy magatartási kódex kidolgozását az összeférhetetlenségi szabályok megsértése ellen, valamint a vagyonnyilatkozati rendszer megreformálását és egységesítését. A túl széles körűnek értékelt mentelmi jogot is felülvizsgálni javasolták.

A jelentés világosan jelzi, nem történt előrelépé e téren.

Az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban volt még egy javaslata a GRECO-nak: legyen a már meglévő és a jövőben meghozandó magatartási és összeférhetetlenségi szabályoknak, valamint a vagyonbevallásoknak felügyeleti rendszere, amelyben megfelelő és arányos szankciókat is meghatároznak. A friss jelentés szerint ezzel kapcsolatban a magyar fél a tavaly decemberben az országgyűlési törvény összeférhetetlenségről szóló részében végrehajtott módosításokra hívta fel a figyelmet, amelyek nyomán néhány kérdés már egyértelműbben szabályozott, ez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy a korrupcióellenes szervezet a javaslatokat teljesítettnek ítélje.

A bírákra vonatkozó ajánlások közül három teljesülésére vár továbbra is a szervezet. Különös jelentőséget tulajdonítanak kettőnek, azoknak, amelyek az Országos Bírósági Hivatal elnökének, Handó Tündének a hatáskörére vonatkoznak, azon belül is a bírói kinevezésekre és a mandátumok meghosszabbítására való befolyására.

Az ügyészekkel, ügyészséggel kapcsolatban megfogalmazott ajánlások terén sem történt túl sok változás. A GRECO üdvözölt ugyan egy, a fegyelmi eljárások terén lépett életbe módosítást, ez sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy a vonatkozó javaslatát teljesültnek minősítse. A jelentésben azt is kiemelték, hogy nem volt előrelépés sem a legfőbb ügyész mandátumának meghosszabbítása, sem az ügyészek túl szélesnek ítélt mentelmi jogkörének ügyében – foglalta össze a portált.

A jelentés végén a szervezet arra szólította fel a magyar kormányt, hogy készítsen jelentést arról, hogy halad a javaslatok megvalósításával.