„1%
A lényeg

Nem jött össze az arany a női pólósoknak

2/07/2022 23:13

A címvédő Egyesült Államok válogatottjával játszott VB-döntőt a magyar női vízilabdacsapat, de 9-7-re alulmaradtak a küzdelemben.

Hollandiát az elődöntőben ugyan még 13-12-re sikerült legyőznünk, és már ez is bravúrnak számított, mert még sosem sikerült a hollandokat megverni, de hazai környezetben ez is sikerült. A döntőben a két évvel ezelőtti párosítás ismétlődött meg, az USA csapatát kellett volna a világbajnoki címért legyőzni. Az első két negyedben még tartotta is az iramot a magyar csapat, főleg a jó védekezésének köszönhetően, de a harmadik negyedben a jól kihasznált emberelőnyeivel elhúzott az amerikai válogatott és az utolsó negyedre 8-4-gyel fordultak a csapatok.

A magyarok megpróbálták a lehetetlent és fel is zárkóztak 8-7-re, de a meccs vége felé értékesített ötméteresükkel az USA csapata nyerte meg végül a találkozót 9-7-re. Az eredmény azért is bíztató, mert ellenfeleit legalább 5-8 gólos előnnyel győzték le a címvédők. Ráadásul a magyar lányok 2020-ban még 14-8-ra kaptak ki, és akkor is az ezüsttel kellett beérniük a végén.

A harmadik helyet a hollandok szerezték meg, miután 7-5-re legyűrték az olaszokat.