Nem alkotmányellenes Trump felelősségrevonása
10/02/2021 08:06
| Szerző: Klubrádió
Kedden hozott döntésében az Egyesült Államok szenátusa nyomatékosította, hogy nem alkotmányellenes a Donald Trump volt elnök ellen indított második impeachment. A CNN csatorna forrásaira hivatkozva azt állította, Trump „majdnem sikított”, amikor egyik ügyvédje, Bruce Castor érvelését hallgatta, aki elismerte, hogy Joe Biden nyerte meg az elnökválasztást.
Az Egyesült Államok kongresszusának szenátusa kedden este 56:44 arányban megszavazta, hogy Donald Trump korábbi elnök alkotmányos felelősségre vonása nem alkotmányellenes – írja a 24.hu.
A szavazásra azért volt szükség, mert Donald Trump ügyvédei azzal álltak elő, hogy hivatalban már nem lévő elnök ellen az alkotmány nem teszi lehetővé az impeachment-eljárást. A voksolást órákon át tartó vita előzte meg az alkotmányos kérdésről.
A szenátusi tárgyalás így szerdán folytatódhat. Ekkor ismertetik a vád érveit. Trump ellen a demokrata képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. Az incidensben öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.
Trump floridai klubjában nézte végig a szenátusi vitát, és dühös lett ügyvédeire. Az AP hírügynökséggel egy névtelenségbe burkolódzó forrás közölte, hogy Trumpot nem hagyta közömbösen demokrata párti vádlóinak drámai videóösszeállítása, amely a Capitolium ostromáról készült, saját védőinek szereplését viszont gyengének találta. Ráadásul egyik fő ügyvédje, Bruce Castor megtette azt, amit Trump még mindig nem: elismerte, hogy Joe Biden nyerte meg az elnökválasztást.

„Az amerikai nép kormányzatot váltott. Van annyira okos, hogy ha nem szereti a régit, akkor újat választ” – mondta Trump ügyvédje, és beszédében többször is hangoztatta, hogy Trump elveszítette a szavazást. Mindezt azért hangsúlyozhatta, hogy a korábbi elnököt ne lehessen alkotmányosan felelősségre vonni. Castor fő érve: az alkotmány szerint az impeachment során bűnösnek talált vádlottat el kell mozdítani hivatalából, „márpedig Trumpot már elmozdították – a szavazók” – mondta.
A CNN forrása szerint Trump „majdnem sikított”, amikor Castor érvelését hallgatta, szövetségesei pedig megdöbbentek, amiért az ügyvédek az utolsó pillanatban változtattak azon, hogy mire építik a védelmet.
A tárgyalás várhatóan egy hétig tart. Mind a vád, mind a védelem 16 órát kap érvei ismertetésére, napi legfeljebb 8 órában. A demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalmuk a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek. Jelenleg kicsi az esélye, hogy sikeres lesz az eljárás, mert a republikánus szenátorok közül 17 szavazatra lenne szükség ehhez. Amennyiben mégis megtörténne, Trump elvesztené juttatásait, és nem indulhatna újra választáson.
