„Klubrádió
A lényeg

Momentum: külföldön is tüntetnek majd a magyar tanárok mellett október 23-án

20/10/2022 17:47

| Szerző: Klubrádió

Nem csak Budapesten lesz tanárok mellett szolidaritási tüntetés – írta közleményében a Momentum. Vasárnap Budapest mellett egy időben, délután 2 órakor Londonban, Münchenben, Párizsban, Hamburgban és Dublinban is tüntetni fognak a kint élő magyarok a tanárokért.

A párt beszámol róla, hogy az ADOM Diákmozgalom és a PDSZ által szervezett közös budapesti megmozdulás mellett több nagy európai városban is lesz demonstráció a magyar tanárok helyzete miatt, amelyeket a Momentum szervez.

Az ellenzéki pártok a nemzeti ünnepen nem terveznek közösen megjelenni színpadon, nem szerveznek közös vonulást, nem lesz olyan tüntetés, ahol a DK-tól kezdve a Jobbikon keresztül a Mindenki Magyarországa Mozgalomig mindenki szót kap. Azonban a hvg.hu értesülései szerint a legtöbb ellenzéki párt politikusai elmennek – elmondásuk szerint magánemberként – a diákok és tanárok közös, október 23-án 16 órára, a Kálvin térre meghirdetett tüntetésére, amelyet a tanárok bérének azonnali emeléséért, valamint az oktatás helyzetének javításáért szerveznek.

(Kiemelt képünk az október 5-i tüntetésen készült, fotó: Klubrádió)