Mintha felhasználnák Orbán Viktor édesanyját a Fidesz kampányában
26/12/2025 20:20
| Szerző: Klubrádió
– Ne rángasd a macikát, Viktor! – Miért ne? Nem tud az sírni – hangzott a párbeszéd a még kisgyerek Orbán Viktor és édesanyja között egy alkalommal, a szülő visszaemlékezése szerint. Sipos Erzsébet hozzátette, fia reakciója számára azt mutatta, Orbán Viktorral már akkor sem lehetett tréfálkozni, és az óvodában már az is látszott rajta, hogy vezető típus.
Új, baráti hangvételű interjú készült a közösségi médiába Orbán Viktor miniszterelnök édesanyjával, Sipos Erzsébettel. A mostani, láthatóan jól megszervezett karácsonyi szereplés két hónappal azután jött, hogy egy youtubernek, akkor még vélhetően alkalomszülte nyilatkozatot adott az október 23-i kormánypárti demonstráción, ami aztán bejárta az egész magyar sajtót. A mostani, tudatosan bonyolított beszélgetés a Fidesz folyamatosan zajló intenzív választási kampányába illeszkedik.
Sipos Erzsébet fia korai történeteivel kezdte a beszélgetést. „Ne rángasd a macikát” – mondta a még kisgyerek Orbán Viktornak, de szerinte a fia reakciója azt mutatta, vele már akkor sem lehetett tréfálkozni. Orbán Viktor válasza, édesanyja szerint, az volt: nem tud az sírni, az játék. „Kimondottan komoly kisgyerek volt, nem tudtam neki olyat mondani, hogy viccnek vegye.”
„Már így indult, hogy vele nem lehetett tréfálkozni, ő a világot komolyan vette.” Ezen kívül már az óvodában kitűnt, hogy jó eszű, előfordult, hogy az óvónéninek ki kellett szaladni a csoportból, és addig Viktort megbízta, hogy meséljen a többi gyereknek … és már itt mutatkozott, hogy szót fogadnak neki a gyerekek, mert csendben voltak addig.

Első osztályos korában már elevenebb gyerek volt, és imádta a focit …, és már ott is csoportot szervezett, ha futballozni akart, akkor ő neki csapat kellett. És mivel jó tanuló volt, és a focit is vitte, a gyerekek hallgattak rá, nem nagyon kellett megerőltetnie magát, hogy a gyerekek között vezető szerepet töltsön be. Ha igazságtalannak érzett valamit, akkor mindig rendet akart csinálni maga körül. Hozzátette azonban, hogy a kisiskolás Orbán Viktor osztályának feléről is elmondható volt, hogy jó eszű gyerek.
Sipos Erzsébet szerint gimnáziumban Orbán Viktorral egyáltalán nem volt probléma, nagyon jó osztályközösségük volt, és ott is látszott, hogy csapatjátékos. „Nagyon-nagyon közösségi volt, és szerették őt.”
Arról is beszélt, nagyon ellenezte, hogy a fia politizálni kezdjen, mert neki nagyon rossz élményei voltak a politikáról, apja barátját agyonverték a kommunista időkben, ezért gyűlölte azt a rendszert és az embereit, ezért azt akarta, hogy a fia ne gyűlöletben nőjön fel.
Most azonban a politikában már azt kívánja a fiának, hogy lehetőleg nyerjen.
