„1%
A lényeg

Menczer: Egy éven belül indulhat a magyarországi Sinopharm-gyártás

10/09/2021 18:25

| Szerző: Klubrádió

Tíz hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a kínai Sinopharm-vakcina gyártásához – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.

Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz – fogalmazott posztjában Menczer Tamás.

A szándéknyilatkozatot Jang Huj-csuannal, a vakcinafejlesztő cég alelnökével és Peng Hsziaóval, a Sinopharm-CNBG emirátusokbeli vegyesvállalati partnerének vezérigazgatójával közösen írták alá – ismertette.

Abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a Sinopharm-vakcina gyártásához.

Az államtitkár azt írta, mivel a kínai és az emirátusokbeli partnereink folyamatosan vizsgálják a vírus új mutációit és dolgoznak az aktuálisan leghatékonyabb vakcinák kifejlesztésén, az együttműködés lehetőséget adhat Magyarországnak arra, hogy új mutáció esetén friss információkkal rendelkezzünk, a hazai gyártásnak köszönhetően gyorsan és hatékonyan reagáljunk.

Menczer szerint mivel az oltás az egyetlen fegyver a vírus ellen, az van nagyobb biztonságban, aki vakcinát tud gyártani, lehetőleg minél többfélét.

Érdekesség, hogy az államtitkár főnöke, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég arról beszélt: az orosz Szputnyik V-t gyárthatják majd Debrecenben.

(Kiemelt kép: MTI/Lehoczky Péter)