„Klubrádió
A lényeg

Megszüntetné a kormány a szabad orvosválasztást

3/10/2022 11:12

| Szerző: Klubrádió

Október közepén kerülhet az Orbán-kormány elé a tervezet, amelynek része az alapellátás kivételével a szabad orvosválasztás megszüntetése is.

Megszüntetnék a szabad orvosválasztást, korlátoznák a betegek látogatását, erősítené az állami irányítást – egyebek mellett ezt is tartalmazza a hamarosan az Orbán-kormány elé kerülő, a belügyi tárca által tervezett, az egészségügy átalakítást célzó, összességében több száz milliárd forintot érintő javaslatcsomag – írja a Népszava.

A tervezet szerint a szabad orvosválasztás az alapellátás kivételével megszűnne az állami fenntartású intézményekben. Így az állami fenntartásban álló egészségügyi szolgáltatóknál valamennyi beteget az adott időre éppen beosztott orvos láthatja el, helyette másik orvos nem igényelhető.

A tervezet alaposan átszabná a háziorvosi ellátás működtetését is. Így például az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), praxiskezelőként kapna felhatalmazást a körzethatárok kijelölésére, és e hivatalhoz kerülne a betöltetlen körzetek kezelése. A 6500 körzetből jelenleg mintegy 620 több mint féléve betöltetlen, illetve állandó helyettesítéssel oldják meg ott az ellátást. Továbbá 1825 olyan körzet van jelenleg, amelyhez 1200-nál kevesebb páciens tartozik.

A kórházakban megszabott keretek közé szorítanák a betegek látogatási lehetőségét. Így a látogatási idő és a látogatók száma egyaránt korlátozhatnák, valamint előzetes bejelentkezéshez köthetnék, például online előjegyzéshez az intézmények. Kizárnák a látogatásból a 14 év alatti gyermekeket. A kapcsolattartás segítésére telefonkészüléket biztosítanának a betegek számára. Ehhez a javaslat szerint az intézmények is biztosíthatnak készülékeket. Emellett lehetővé tennék, hogy a beteg meghatalmazzon valakit, aki mellette tartózkodhatna és közvetlenül segíthetné az ápolását. E segítő személy a látogatási időn kívül is a beteg mellett tartózkodhatna.

A portál felsorolta a tervezet főbb pontjait:

  • az alapellátás kivételével a szabad orvosválasztás megszüntetése,
  • Nemzeti Laborhálózat kialakítása
  • az egészségügyi szűrések átalakítása
  • az egészségügyi dolgozók béremelése,
  • várólisták csökkentése,
  • egészségügyben történő közreműködési jogviszonyok felszámolása,
  • szakápolási rendszer átalakítása, kerettörvény kialakítása.