„Klubrádió
A lényeg

Meghalt Fehér M. István filozófus

18/06/2021 18:53

| Szerző: Klubrádió

Meghalt Fehér M. István Széchenyi-díjas filozófus, filozófia- és eszmetörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Halálhírét az ELTE honlapján közölték, és az egyetem egyben azt is jelezte, hogy a professzort saját halottjuknak tekintik.

Fehér M. István 71 éves volt, az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb magyar filozófiai életművét hagyta hátra. Fő kutatási területe Martin Heidegger filozófiája, illetve a filozófiai hermeneutika volt, e utóbbi területen született tanulmányai épp a közelmúltban jelentek meg négy kötetben. Heideggerről írt könyvei a mai napig a legfontosabb hazai magyarázószövegek közé tartoznak.

1977-ben végzett az ELTE BTK filozófia szakán, ahol nem sokkal később már tanársegédként dolgozott, és innentől hosszú évtizedekig az ELTE filozófiai iskolájának oktatója volt, 1990 és 1997 között a tanszéket is vezette, 1992-től az egyetem hermeneutikai doktori programjának vezetője és kidolgozója volt.

Párhuzamosan nemzetközileg is jegyzett Heidegger-kutatóvá vált, számtalan folyóiratban jelentek meg tanulmányai. 2007-től az MTA levelező-, majd 2013-tól rendes tagja lett.

Az ELTE nekrológja felidézi, hogy 2013-ban a Heidegger-kutatás és a filozófiai hermeneutika terén elért nemzetközileg jelentős eredményeiért, több évtizedes tudományos, tudományszervezői és oktatói tevékenységéért Széchenyi-díjat kapott.

(forrás: 444.hu)