„Köszönjük

Medián: 85 százalék támogatja az ország EU-tagságát

9/12/2020 13:45

| Szerző: Klubrádió

Beállította a rekordot a magyar EU-tagság támogatottsága – tudatta Facebook-oldalán a Medián, 85 százalék támogatja Magyarország részvételét az Európai Unióban. Még a Fidesz-szavazók több mint háromnegyede is egyetért ezzel.

A Medián szerint 2004 óta tartósan 70 százalékot meghaladó többség támogatta Magyarország tagságát az Európai Unióban. Ez a többség 2011-től átlagosan kétharmadosra csökkent, de 2014 után ismét elérte vagy meghaladta a 70 százalékot.

2018-ban a többség végig 80 százalék körül ingadozott, 2019 elején pedig korábban soha nem tapasztalt, 85 százalékos arányt ért el. Ennyien mondták, hogy „teljes mértékben” vagy „inkább” támogatják Magyarország uniós tagságát.

Közölték: most, amikor „a magyar kormány minden korábbinál hevesebb konfliktusba került az Unióval, és mindennapossá váltak az EU intézményei elleni kormányzati támadások”, a magyar közvélemény újra több mint négyötödös többséggel áll ki az ország EU tagsága mellett. Hangsúlyozták: a támogatottság minden szavazótáborban magas, a kormánypárti szavazók körében is meghaladja a háromnegyedes többséget.

A fMedián felmérése november 26-a és 30-a között készült a 18 éves és idősebb magyar lakosság 1000 fős reprezentatív mintájának telefonos megkérdezésével.

A Párbeszéd benyújtotta az Országgyűlésnek javaslatát, amely úgy módosítaná az Alaptörvényt, hogy Magyarország csak érvényes és eredményes népszavazás után léphessen ki az Európai Unióból. Korábban a Klubrádióban Mellár Tamás, a párt parlamenti képviselője arról beszélt: szerinte Orbán Viktor belengette a kilépést az Európai Unióból.

És ha már a miniszterelnök kerül szóba: a 24.hu összevetette az ő népszerűségét az EU-éval. Mint írják, nyáron a kormányközeli Nézőpont Intézet kutatása szerint ötéves csúcson (57 százalékon) volt Orbán Viktor népszerűsége, legutóbb pedig azt mérték, hogy tízből hatan (59 százalék) elégedettek a kormányfő munkájával.

(Címlapi kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)