„Klubrádió
A lényeg

Már akkora az infláció, hogy új bankjegyet nyomnak – Argentínában

3/02/2023 08:21

| Szerző: Klubrádió

Argentínában új, 2000 pesós bankjegyet bocsátanak ki az elszabadult infláció miatt – erősítette meg az ország központi bankja (BCRA). Az új címlet kétszerese az eddigi legnagyobbnak, az értéke hivatalosan 11 dollár lesz.

A BCRA a Twitteren azt írta, hogy az új bankjegy „a tudomány és az orvostudomány fejlődésének állít emléket Argentínában”.

2022-ben az éves infláció 95 százalékra emelkedett, ami Argentína leggyorsabb inflációs ütemét jelenti 1991 óta – írja a BBC nyomán a Telex.

 
A 200 pesós kevesebbet ér, mint egy ugyanakkora festővászon. Twitter
 

A mostani legnagyobb címlet, az 1000 pesós bankjegy mindössze 2,7 dollárt ér az alternatív piacokon – miközben az új 2000 pesós hivatalos árfolyamából az következik, hogy 5,5 dollárt kellene érnie. Az árak emelkedését nagyrészt a központi banki pénznyomtatásnak, valamint az ukrajnai háborúnak tulajdonították.

Az elszabadult inflációval sem a kormány, sem a jegybank nem tudott eddig megbirkózni, holott a központi bank szeptemberben már 75 százalékra emelte az irányadó kamatlábat. A hét elején Brazília és Argentína bejelentette, hogy közös valuta létrehozását tervezi, amelyet a két ország közötti kereskedelem fellendítésére használnának.