Magyar: Orbánék 10 évig nem tettek semmit, hogy megakadályozzák a Szőlő utcai otthonban elkövetett rémtetteket
24/09/2025 17:25
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A Tisza Párt elnöke azt írja, hogy a Juhász Péter Pált úgy nevezték ki igazgatónak, hogy gyermekvédelmi szakma elismert vezetői figyelmeztették minisztériumi embereket, hogy korábban bűncselekményeket követhetett el gyerekek ellen.
„Orbán Viktorék 10 évig nem tettek semmit, hogy megakadályozzák a Szőlő utcai otthonban elkövetett rémtetteket” – írja a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter azután nyilvánult meg, hogy Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán közzétett egy háromoldalas jelentést a Szőlő utcai üggyel, illetve az azt követő politikai botránnyal kapcsolatban.
A Tisza Párt elnöke azt írja, hogy a Juhász Péter Pált úgy nevezték ki igazgatónak, hogy gyermekvédelmi szakma elismert vezetői figyelmeztették minisztériumi embereket, hogy korábban bűncselekményeket követhetett el gyerekek ellen.
Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatója a Válasz Online-nak beszélt arról, hogy Juhász már korábban is a hatóságok látókörébe került, azonban magas rangú politikai kapcsolatai miatt védve volt, és arra is utalt, hogy ezek a politikusok ellenszolgáltatásért cserébe védhették az igazgatót. Magyar Péter erre is tett megjegyzést. „10 évig a politikai elit és a hatóságok asszisztálása mellett folytathatta az illető a bűnös üzelmeit a Szőlő utcai otthonban” – írja.
